Andromeda Travel

Kezdőlap

katalógus

Andromeda Travel

BIBLIAI FÖLDEKEN

*Pál apostol nyomában Görögországban* Európa történelme a görög kultúrában gyökerezik. Már a Krisztus előtti évszázadokban is rendkívül fejlett civilizáció jött létre a Földközi tengernek e keleti partvidékén. A kedvező földrajzi és éghajlati adottságok, a hajóközlekedés által biztosított kereskedelem és az ezzel együtt járó információ csere, mind megannyi ok arra, hogy az emberiség egyik legjelentősebb és legmeghatározóbb kultúrköre jöjjön itt létre. A kezdetben városállamok szövetségében kialakuló demokratikus társadalmi szerkezet sokáig egyedülálló volt a világon. Az a magas szintű filozófiai eszmerendszer mely itt alakult ki az ókorban, még ma is ámulatba ejti a hozzáértőket. Nem beszélve a romjaiban is lenyűgöző hatású, valamikori metropoliszok gigantikus épületeiről, templomairól, panteonjairól, amely egy letűnt fejlett civilizáció ma is látható nyomait tárja a múlt emlékeit kutató ember elé. A görög-hellén kultúra világtényezővé válásának fontos mérföldköve volt a makedón hadvezér, Nagy Sándor fellépése		és a Földközi-tenger keleti partvidékének, majd Indiát, Közel-keletet, Egyiptomot magába foglaló hatalmas birodalmának kialakulása. Miután a görögök nyomába lépő rómaiak átvették a hellén kultúra és politeista vallás szinte minden elemét egy olyan kétpólusú latin-görög szuperhatalom jött létre a Földközi tenger teljes peremvidékén, ami az emberiség történelmének máig meghatározó alapja lett. Hatalmas szellemi fordulat következett azonban be e földrész lakói, és ezzel együtt kontinensünk különbözo nemzetiségű országainak életében, egy akkor még talán jelentéktelenek tűnő esemény nyomán. Krisztus után 50-ben lépett ugyanis Európa földjére az evangélium üzenetével Pál apostol és munkatársai a görög partoknál, Neopolisz (ma Kavala) ősi város kikötőjében. Pál, még az ázsiai partszakaszon, Troászban értette meg egy éjszakai látásban, a "macedon férfiú" által küldött isteni üzenetet, melynek lényege ez volt: "Jer át macedóniába (Európába) és légy segítségül nékünk!" (Ap.cs. 16:9) Az apostol nem tanácskozik testel és vérrel, mivel megértette, hogy oda küldi őket az Úr. Nem történt ennél jelentősebb esemény Európa történelmében az elmúlt 2000 esztendőben. Mint a préritűz a száraz avaron, úgy terjedt tovább határokat nem ismerve az evangélium.
FILIPPI Jézus feltámadásának örömhíre először Filippi városában hangzott föl. A tengerparttól mintegy 16 km-re lévő város Pál idejében nagy jelentősséggel bírt. Tartományi főváros volt, többségében római polgárok lakták. A Rómát kelettel - a későbbi Konstantinápollyal - összekötő katonai és kereskedelmi útvonal mentén létesült település fontos szerepet töltött be ebben az időben. Ázsia felöl Európa kapuja, mely jelentős forgalmat bonyolított le, ezzel nagy hasznot hozott a városnak. Filippi környékén több helyen aranybányák voltak, ezek kitermelt kincse képezte a makedon birodalom anyagi biztonságát. Az itt élő római kolónia stratégiailag rendkívül fontos szerepet töltött be birodalom regionális kormányzásában, ahol a hivatalos nyelv is a latin volt. Zsidók kevesen laktak a városban, zsinagógájuk sem volt, ezért a városon kívül a Krenidész folyó partján tartották összejöveteleiket. Pál is ide jött ki, hogy találkozzon velük. A hallgatóság nagyobbrészt asszonyokból állt. Közéjük tartozott egy Lídia nevű pogány származású istenfélő bíborárus asszony, aki eredetileg a kisázsiai Tiatíra városából érkezhetett Filippibe. Lídia szívét megnyitotta az Úr, és áhítattal figyelt Pál szavaira, majd megvallva hitét bemerítkezett a folyóban házanépével együtt. A bemerítés helye ma is megtalálható Filippi határában, és a kiépített partszakaszon jelenleg is tartanak bemerítéseket. Pál nemcsak a jóakaratú istenkeresők felé fordult az evangéliummal, hanem Jézushoz hasonlóan, idegen szellemiséggel terhelt személyekből is kiűzte az ördögöt. Egyik nap, egy ördögtől megszállott jóstehetségű lány csatlakozott az istentiszteletre vonuló csoporthoz. Miután Pál meggyőződött arról, hogy a lány kegyesnek tűnő szavai mögött idegen szellemiség áll, kiűzte belőle a gonosz lelket, mire a leány elvesztette jós tehetségét. Gazdái emiatt az apostol ellen fordultak, mert látták, hogy odaveszett a nyereségük. Azzal vádolták Pált és Sílást, hogy olyan szokásokat hirdetnek, amit a rómaiak nem fogadhatnak el, és nem követhetnek. A zsidók gyakorolhatták vallásukat, de tilos volt nekik a rómaiak közül híveket szerezni. A meggyógyított lány gazdái szerint Pál jogtalan prozelitizmust hirdetett. Prédikációja ugyanis a zsidó vallás egyik formájaként tűnt fel előttük. Pál és Sílás így váltak a római antiszemitizmus áldozataivá. A város elöljárói megvesszőztették és börtönbe záratták őket. Lukács, aki maga is az apostol kíséretéhez csatlakozott, beszámol arról a földrengésről, melynek következtében a bilincsek leoldódtak és szabaddá vált a foglyok számára az út. A beomlott börtöncella most is megtalálható az ősi város romjai között. A börtönparancsnok látva az apostol és fogolytársa e rendkívüli helyzetben való tisztességes magatartását, megtért és Lídiához hasonlóan ő is bemerítkezett házanépével együtt. Lukács még arról is tudósítja az olvasót, hogy a város elöljárói másnap bocsánatot kértek az apostoltól, amikor megtudták, hogy személyükben római polgárokat vesszőztek meg.

THESSALONIKA
Pál útja innen Tesszalonikába vezet tovább. Ez a város is tartományi székhely volt, később Makedónia fővárosa, forgalmas kikötővel, élénk kereskedelemmel. Amikor Pál a várost megláthatta, bizonyára gondolt arra, hogy innen gyorsan elterjedhet majd az evangélium a Földközi tenger vidékén. Az apostol elgondolása valóra is vált. Alig egy év múlva már ezt írhatta Korintusból a Tessalonikában élő gyülekezetnek: "Mert nemcsak Macedóniába és Akhájába zendült ki tőletek az Úr beszéde, hanem minden helyen is, híre terjedt a ti Istenbe vetett hiteteknek, annyira, hogy szükségtelen arról valamit szólnunk." (1.Thess. 1:8)
Az apostol először munkát keresett Tessalónikában, mivel mindig vigyázott arra, hogy keze munkájával tartsa el magát és munkatársait. Igy került Jázon műhelyébe, akinél szállást is kapott. Igehirdetésében Pál szokása szerint most is most is a zsidókhoz fordult először. Bement hozzájuk a zsinagógába és három szombaton át kérdéseikre felelve beszélt velük az Írásról. Prédikációjának hatására néhány zsidó hitt is szavainak, és csatlakozott Pálhoz és Síláshoz. A zsidókon kívül a görögökkel is foglalkoztak, és azok közül is sokan befogadták az evangélium üzenetét. Nem sok idő múlva azonban a zsidók irigykedni kezdtek Pál sikereire, és az addig bevált szokásukhoz híven, lázadást szítottak ellene. Politikai vádjuk így hangzott: ezek az emberek megsértik a császár rendelkezéseit, felségsértést követnek el, mert azt hirdetik, hogy Jézus a király. Izgatással és rendszerellenességgel vádolt Pált és Sílást így a birodalom ellenségeinek lehetett beállítani. Pál Isten Országának eljövetelét hirdette, de a város vezetői attól féltek, hogy gyanúba keverednek miattuk a rómaiak előtt. Jázontól és társaitól kezességet kértek és ennek fejében szabadon elbocsátották őket. A testvérek még az éjjel elküldték Pált és Sílást Béreába.
Tessalónikában ma már kevés emlék maradt Pál idejéből. Egyedül a város főútján, a Rómát Konstantinápollyal összekötő útvonal fölött átívelő római időből származó diadalív található már csak meg. A hagyomány szerint Pál és munkatársai is elhaladhattak e hatalmas boltív alatt. Ezen kívül megtalálták még annak a zsinagógának az alapjait is, ahol Pál prédikált három szombaton át.

BÉREA
Pál és munkatársainak következő állomása Bérea, mintegy két napi járóföldre esett Tessalónikától. Itt nagyon népes zsidó kolónia élt, zsinagógájukat igen sok istenfélő pogány is látogatta. Pál és Sílás nagyon hamar találtak szállást és munkát is. Eddigi gyakorlatának megfelelően, az apostol először az ígéret fiainak ajánlja föl az evangéliumot. Igen sok zsidó fogadta örömmel az igét, és azt a jellemzést olvassuk róluk, hogy "Ezek nemesebb lelküek voltak a Thessalóniakbelieknél, úgymint akik bevették az Igét telese készséggel, naponként tudakozva az Írást, hogy valóban úgy vannak-e azok." (Ap.cs. 17:11) Pál Béreában szimpatikus, jóindulatú zsidókat talált, de nemcsak közülük tértek meg sokan, hanem az előkelő görög asszonyok és férfiak is nagy számban csatlakoztak Pálhoz. Ma egy emlékhely található Béreában óvárosában, mely Pál ottani időzésének állít emléket.
Pál Béreából több hívő testvér kíséretében indult ismét a tenger irányában, hogy ott hajóra szállva, folytassa missziói körútját Athén felé. Menet közben el kellett hajóznia az Olimpusz hegy lábánál, mely a mitológia szerint Zeusz és sok más istenség lakhelyeként élt a népi hitvilágban. Emiatt az ókorban nagy tisztelet övezte a hegyet és a rajta sejtett isteni lényeket. Az evangélium szelleme azonban kiszabadította a téves hitvilágban élő görög népet.

BIBLIAI FÖLDEKEN II.
Pál apostol nyomában Görögországban

Érdemes megfigyelnünk Pál apostol Görögországban is tapasztalt missziós módszerét. Ő elsősorban nemcsak misszionárius, vagy evangélista, hanem lelkipásztor is. Akiket megnyer Krisztusnak, azokat igyekszik meg is tartani, és hitben tovább segíteni őket. Amikor az első misszió útjáról, hazatérőben fölkeresi a nemrég alapított gyülekezeteket, és tovább erősíti őket a hitben.

Pál egyáltalán nem akart gyors eredményeket elérni. Távol állt lelkületétől a látványos siker hajszolása. A korintusiakhoz írt levélben "bölcs építőmesterhez" hasonlította magát, aki a sziklára épít. Nem dicsekedett sohasem könnyűsikerű létszámeredményekkel, hanem arra törekedett, hogy akit már megnyert Krisztusnak, az maradjon is meg szilárdan a hitben. Ezért magát nem kímélve kész volt - Jézus tanítását követve - mélyre ásni és szilárd alapot vetni, de a továbbépítés felelősségét a Krisztus-követők vállára helyezte. Nagyon sokszor hasonlítja magát atyához, aki gyermekeit nemcsak jóságával, hanem szigorúságával is igyekszik megtartania jóban. Ismét máskor pedig az édesanyához hasonlítja szolgálatát, aki szenvedéssel szüli gyermekeit, akik éppen azért nagyon értékesek számára. A zsinagógákban mondott beszédei csak az indítást adták meg, de az igazi lelkipásztori munka ezután következett. Ebben a munkában Pál társaival együtt fölkereste a műhelyeket, magánházakat, a szegények és gazdagok lakásait egyaránt. Közvetlen, személyes lelkigondozás volt ez, amit Pál féltő szeretettel végzett, és minden bizonnyal ez tette eredményessé és tartóssá a gyülekezetplántáló munkát.

ATHÉN
Visszatérve Pál görögországi misszióútjára, addigi szolgálatának legnagyobb megmérettetése Athénban történt. Amikor az apostol 50 őszén Athénba érkezett, a város egy letűnt kor dicsőséges múltjának örökségéből élt, ennek ellenére még nem veszítette el régi vonzerejét. A görög-római világ tudományos és vallási központja volt. A filozófusok városa, amely Itáliától Kis-Ázsiáig és Szíriáig vonzotta a fiatalokat. A gazdag múltú Athén láttán Pál apostol sem maradt közömbös. Figyelmesen körüljárta a várost, és részletesen szemügyre vett mindent. Hosszasan elidőzött a régi emlékeknél, templomoknál, oltároknál és szobroknál. Mindent megvizsgált és megjegyzett magának. Athént valóban a bálványok városának lehetett nevezni. Egy korabeli utazó megállapította, hogy Athénban több szobor van, mint Görögország többi részében együttvéve. Petróniusz - Pál kortársa - pedig, ironikusan jegyzi meg, hogy "Athénban könnyebb istennel találkozni mint emberi lénnyel". Valóban, a hatalmas templomok nem emberi gyülekezésre alkalmas épületek voltak, hanem nagyméretű arannyal, vagy ezüsttel bevont álló, vagy ülő istenszobrok elhelyezésére szolgáltak. Mindegyik istenség előtt áldozatot lehetett bemutatni, vagy a hála jeleként értékes ajándékokat helyeztek el lábaiknál. Pál Athénban is szokásához híven először a zsidók zsinagógáját kereste föl, és eléjük tárta az evangéliumot és vitatkozott velük. Szavai azonban nem találtak kedvező visszhangra. A városban élő, eléggé szabad gondolkodású zsidók nem nagy érdeklődést mutattak az apostol által hirdetett evangélium iránt. Úgy határozott, hogy inkább a zsúfolt utcákon, a népes piactéren és a város filozófusai által látogatott templomhegyen, vagy a forgalmas fórumként szolgáló Agórán kezd párbeszédet az arra járó emberekkel. Az Agórán azonban neki is szónoki stílust kellett felvennie. Epikureusokkal és sztoikusok vitatkoztak vele. E filozófiai irányzat képviselői abban az időben az erkölcstan specialistái voltak, és kétfajta iskolát képviseltek a boldogsággal kapcsolatban. A sztoikusok és epikureusok előtt Pál egy ismeretlen hit hirdetőjeként tűnt fel, akit tudatlan, bőbeszédű embernek tartottak. Lekicsinylő és csúfolódó szavakkal illették, "csacsogónak" aposztrofálva őt. Aztán hirtelen megragadták és az Areopágusra vitték. Az Areopágus abban az időben egyrészt a haditörvényszék szerepét töltötte be, másrészt egy tudományos testületként az volt a feladatuk, hogy őrködjenek az egyetem, a tudomány, a filozófia, a retorika, és különösen az ifjúság nevelése fölött. Az apostol védekezik, és bizonyítja, hogy az az Isten, akit ő hirdet, nem idegen az Athéniek előtt, és nem különbözik attól, akiről a görög költők is énekeltek. Ez az első eset, amikor keresztyén szónok áll filozófusok előtt. A találkozást nagy érdeklődés kísérte. Egészen bizonyos, hogy élete legnehezebb kihívása előtt állt az apostol, mert az athéni hallgatóság az ékesszólást is megkövetelte a téma kifejtése kapcsán. Pál azonban nem jön zavarba, jól felépített, szónoki beszédet mond. Elismeri az athéniak vallásosságát, de fölhívta a figyelmüket arra a szobor nélküli talapzatra, melyre ez volt írva: "Az ismeretlen Istennek" A görögök csupán azért építették ezt az oltárt, hogyha valamelyik istenség kimaradt volna a sorból, az se neheztelődjön meg. Pál erre az ismeretlen Istenre irányítja a figyelmet, aki az eget és a földet teremtette, akit nem fogadhat be egyetlen templom sem. "Benne élünk, mozgunk és vagyunk." - mondja az apostol. Az Isten keresése természetünkből fakadó nemes cselekedet, de a bálványimádás tévelygés. A szobrok tiszteletének semmi köze az igazi istentisztelethez. Az ilyen vallásos kultusz Pál szerint a "tudatlanság idejéhez" tartozik. Mindezek után megtérésre szólítja föl hallgatóságát. Kíváncsiságukat ugyan felcsigázta az apostol, de szívük nem változott meg. Athénban Pálnak nem volt sikere. Csak néhányan tértek meg. Mindezek után elhagyta a várost. Pál athéni beszédét a késői utókor réztáblára vésette és az Areopáguson feltételezett helyszínen kifüggesztette. Még ma is ott olvasható a szöveg az egyik hatalmas sziklán.

KORINTUS
Pál ezek után érkezett 50 telén görögországi misszióutjának utolsó állomására Korintusba, ahol másfél esztendot töltött. Kezdetben egyedül érezte magát, nyugtalanság gyötörte. Később így emlékezett az indulásra: "Én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg ti köztetek." (1.Kor. 2:3) Magányosságát Aquilla és Priscilla hívő házaspár oldotta föl, akik befogadták őt otthonukba. Mivel hasonló szakmában dolgoztak Pál is bekapcsolódott a sátorkészítő foglalkozásba. Pál nagyon becsülte őket, mert a rómaiakhoz írt levelében nagyon megdicséri őket: "Köszöntsétek Priszcillát és Aquillát, kik nekem munkatársaim, Krisztus Jézusban. Akik az én életemért a saját nyakukat tették le, akiknek nem csak én mondok köszönetet, hanem, hanem a pogányok minden gyülekezete is. Köszöntsétek az a gyülekezetet, mely az ő házukban van." (Róm. 16:3-5)
Amikor az apostol ebbe a forgalmas kikötővárosba érkezett, amely erkölcsében nagyon is laza, pogány város volt, ezen kívül szembe találta magát a zsidók ellenségességével, fölmerült benne a kétely, vajon képes lesz-e Korintus befogadni az evangéliumot, és nem volna-e jobb továbbállni? Pálnak szüksége volt az Úr bátorítására, hogy a városban maradjon, és megkezdje a lelki munkát. Az Úr egy éjjel látomásban így szolt hozzá: "Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass, mert én veled vagyok, és senki sem támad rád, hogy neked ártson, mert nékem sok népem van ebben a városban." (1. Kor. 18:9-10) Az Úr bátorító kijelentése. Valóság lett, mert a korintusi gyülekezet valóban megerősödött és nagy közösséggé fejlődött.
Ma Korintus óvárosa a többi régi görög városokhoz hasonlóan az igen gyakran tapasztalható földrengések miatt romokban hever. Az utóbbi évtizedekben meginduló régészeti feltárások nyomán napvilágra került leletek bizonyítékként szolgálnak a bibliai időkből. Még belegondolni is félelmetes, amikor ezeket a városokat végigjárva a biblia idevonatkozó fejezeteit, e településeken élő gyülekezeteknek szóló leveleket olvassuk, az európai keresztyénség bölcsőjénél állunk.
Isten megadta azt a kegyelmet, hogy hosszú tervezések után személyesen járhattam végig gyermekeimmel és néhány kíséretünkben lévő testvérrel ezt a Pál által bejárt útvonalat. Mindennap bibliával a kézben jártunk városról városra. Rengeteget gyalogoltunk a romok között, beazonosítva a különböző épületeket, oszlopokat, templomokat, feliratokat, szobrokat. Nomád körülményeket választva éjszakánként a tengerpart homokján aludtunk egy-egy hálózsákba burkolózva a csillagos ég alatt. Képzeletben megpróbáltunk Pál apostollal és hűséges munkatársaival azonosulni, akik sokszor viszontagságos körülmények között utaztak és akadályt nem ismerve vitték az evangélium örömhírét. Lelkileg megerősödve, új lendületet és látást nyerve tértünk vissza, hogy itthon folytassuk az Isten által ránk bízott munkát.

"Jöjj át Macedóniába, és légy segítségünkre!"
Pál apostol nyomában Görögországban (III. rész)

Nagy élmény volt számomra a nyáron, hogy eljuthattam Görögországba, az európai keresztyénség szülőhazájába. Egyházunk hetilapjában a Békehírnökben már írtam egy részletes beszámolót, az ott tapasztalt élményeimről, felidézve Pál apostol misszióútját, az Apostolok Cselekedeteiben található "útinapló" alapján. Helyhiány miatt azonban sok minden kimaradt ebből az írásból, amit most szeretnék pótolni.
Európa, a címben olvasható felhívás nyomán került az evangélium hatósugarába. Pál apostol az Úr vezetését keresve, hosszú töprengés után kijelentésben kapta meg a felhatalmazást, hogy munkatársaival hajóra üljön és Ázsia partjait elhagyva Európa felé vegye az irányt. Igy kötött ki a mai észak Görögország partjainál. Az apostol nyomába szegődve több tanulságos eset gondolkodtatott el, amit a következőkben szeretnék megosztani az olvasókkal.

ÉNEK A TÖMLÖCBEN
Az első dolog amit közelről kellett megtapasztalnom, hogy milyen küzdelmes volt az európai misszió kezdete, persze a folytatás sem volt könnyebb. Filippiben például láthattam azt a börtönt, ahová Pált és Silást zárták be csupán azért, mert egy fiatal lány igaznak tűnő "reklámtevékenysége" mögött felismerték egyesek ügyeskedő üzleti manipulációját. Hát nem hangzik szépen a fennhangon hirdetett dícséret ? "Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái akik az üdvösség útját hirdetik nektek!" (Ap. cs. 16:17) Idáig még igaz is volt a megállapítás. A probléma azonban abból fakadhatott, hogy a jövendőmondó lány ezt a felismerését az okult hátterű praktikákkal szerette volna ötvözni, bizonyos árukapcsolással együtt gyakorolni.
Miután az apostol, Jézus nevében történő nagyon határozott fellépése nyomán a lány megtisztult a sötét erők befolyásától, a háttérből előléptek a lány jóstehetségének haszonélvezői. Koholt vádakkal beperelték Pált és közvetlen munkatársát a hatóságok előtt, aminek az lett a következménye, hogy kegyetlenül megbotozták őket, majd lábukat kalodába zárva a legbelső börtöncellába csukták őket. Ahelyett azonban, hogy az igazságtalanság miatt elkeseredtek volna, így folytatódik a tudósítás, hogy "éjféltájban Pál és Silás imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehullottak a bilincsek." (Ap. cs. 16: 25-26)
"Ének a tömlöcben" - olvashatjuk az alcímben. Elgondolkodtam azon, hogy milyen primitív és közönséges körülmények között indult el az "európai ének-zenei kultúra". Egy börtön mélyén, két megalázott ember ajkáról csendül fel az istendicsérő fohász és ének. De olyan erővel, hatalommal és átéléssel, hogy belerendült még a hely is. A többi fogoly először talán némán hallgathatta az éneket, még a könnyük is kicsordulhatott, amikor a több sebből vérző fogolytársakat átkozódás és bosszúvágytól mentes lélekkel tisztán és érthetően hallották Istent magasztalni. Igy kezdődött hajdanán a börtönmisszió. Figyeljük meg mi lett a következménye. Az imádság és ének után rendkívüli dolgok történtek. Földrengés támadt, - ami Görögországban igen gyakori jelenség -, és hirtelen kinyíltak az ajtók, lehullottak a bilincsek és percek alatt szabaddá váltak.
Számomra ez a történet üzenetértékű. A hittel fölhangzó buzgó imádságnak és Istent magasztaló éneknek felszabadító ereje van. Lehullanak a kötelékek, lepattannak a bűnbilincsek. Kinyílnak az ajtók, és feltárul előttünk a szabadulás útja.
Most eszembe jut, hogy baptista közösségünk hosszú évtizedek után új énekeskönyv kiadásán fáradozik. Adja Isten, hogy erre az ősi történetre gondolva, hasonlóképpen történjenek szabadulások. Járja át szívünket az öröm, amely független a pillanatnyi körülménytől. Vigasztalja azokat, akik még reménytelenül élnek körülöttünk és még nem tudnak a jó hírről, amit nekünk kell majd hitelesen továbbadni környezetünkben.

AZ ELSŐ BEMERÍTÉS / KERESZTSÉG EURÓPÁBAN
Azt minden bibliaolvasó tudja, hogy hol történt az első bemerítés Európába. Természetesen Filippi városában, amikor Lydia szívét megnyitotta az Úr, és hitét megvallva a közeli folyóban bemerítkezett. Valószínű, hogy a börtönőr is ugyan ezen a helyen merítkezett be hívő családtagjaival együtt.
Manapság sokan vitáznak, különösen a történelmi népegyházak képviselői a keresztség/bemerítés bibliai eredetéről és annak formai gyakorlásáról. Érzik és tudják, hogy valami nem stimmel e dologban, de a hagyomány meggátolja őket abban, hogy visszatérhessenek annak eredeti lényegéhez, tartalmához, és gyakorlatához. Osi települések, és benne a megmaradt templomok és bazilikák romjai tanúskodnak arról, hogy az ősegyház milyen töretlenül ragaszkodott a hitvalló bemerítés gyakorlatához.
Ezzel kapcsolatban hadd idézzem az ismert katolikus egyháztörténészt, Szántó Konrádot, aki ezt írja: "Az ősegyházban századokon át a keresztség kiszolgálásának általános gyakorlata az alámerítés volt. A megkeresztelendő övig a vízbe lépett, és a keresztelő háromszor, máshol egyszer alámerítette, miközben elmondta a szentségi szavakat. A keresztelés kezdetben folyók partján történt, azonban már igen korán keresztelő medencével ellátott keresztelőkápolnákat is építettek." (Dr. Szántó Konrád: A Katolikus egyház története. I. kötet 114. oldal)
Az I. század végén keletkezett Didakhéban (keresztyén tanítások gyüjteménye) a keresztség kiszolgáltatására vonatkozóan a következő utasítást találjuk: "Élő vízben kereszteljetek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ha nem áll rendelkezésre élő víz, keresztelj más vízben; ha lehet hidegben, ha nem melegben. A keresztelendő és a keresztelő böjtöljön a keresztelés előtt is, ha lehet a többiek is" (Didakhé, VI. 1-4)
Afelől nincs kétség, hogy a bemerítések helyszíne kezdetben folyóparton, vagy tóparton végezték. Erről Tertuliánusz a következőket írja: "Nincs különbség, ha valaki tengerben, folyamban, forrásvízben, tóban vagy medencében merítkezik be, úgy sincs semmi különbség azok között, akiket Bemerítő János a Jordánban, és akiket Pál apostol mertített be a Tiberisben." (Tertuliánus: De baptismo, XIX., Historia, 2000, 5-6. szám, 19-20. oldal) Az üldözések idején ha nem elhagyott helyeken a szabadban, akkor magánházaknál, rejtekben vagy éppen börtönökben tartották meg a bemerítést.
Miután a keresztyénség 313. után államilag elismert vallás lett, a nagyobb templomok mellett külön keresztelőkápolnát - baptisztériumot - emeltek, amelyet művészileg díszítettek. "Sorra jelentek meg a külön építmények, vagy legalábbis a templomokban elkülönített térrel a keresztelőmedencék, amelyben alámerítéssel lehetett a szentséget kiszolgáltatni. A templomokban legtöbbször a bejárathoz közel helyezkedtek el a keresztelőmedencék, amelyek idővel keresztelő-kutakká lettek. Ahol lehetett, a közelben folyó patak vizét vezették a 'baptisztérium' nevet viselő épületbe. Ha a tavaszi, kora nyári szárazságban elapadt a patak vize, az egész közösség imádkozott a kereszteléshez nélkülözhetetlen vízért." - olvassuk a katolikus történész Török József: "A keresztég" című munkájában. (Vallási rítusok és szabályok a kora középkorban. História, 2000. 5-6. szám 20. oldal)
Mindezt csak azért idéztem be, mert Görögország televan olyan épületekkel és templomromokkal, amik azt igazolják, hogy több mint ezer éven át az egyház csak felnőtteket keresztelt alámerítéssel. A Thesszalonika mellett talált bazilika romjai között is megtalálható az előcsarnokban kiépített, felnőttek keresztelésére alkalmas bemerítő medence. Csak később tértek át a csecsemők alámerítésére - ahogyan ezt a görög-keleti egyház ma is gyakorolja -, illetve a néhány napos gyermek fejének meghintésre, illetve fejleöntéses keresztelésére, ahogyan ezt a nyugati-római egyház ma teszi.

AZ ISTENEK HEGYE ÜRES
Nagy élmény volt a legendáktól messze földön híres közel háromezer méter magas Olimposz hegy megmászása. Görögország közepén magasodik az istenek hegye. A görög mondavilág szerint ez égbetörő csúcsokon trónolt Zeusz az ég és a föld ura. Mellette Apollón, a fény istene, Afrodité - a szépség istene, Erósz - a szerelem istene, és kitudja még számon tartani a többtucat istenséget, akik előtt a görögök tiszteletüket fejezték ki, áldozatot mutatva be oltáraiknál.
Pál apostol amikor Athénben járt, ahol koncentrálódva is láthatta az Olimposzon lakó istenségek szoborgyűjteményét, így kiáltott föl: "Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva az Ismeretlen Istenek. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem néktek." (Ap. cs. 17: 22-23)
Valóban ezek az istenségek nem léteznek. Ott jártukkor gyermekeimmel elhatároztuk, hogy felmegyünk az Olimposz hegy csúcsára, hogy utánajárjunk a görög mitológia világának. Alaposan elfáradtunk a hegymászás követően, de a gyönyörű kilátás és táj lenyűgöző szépségén kívül nem láttunk semmit. Ezért megerősíthetjük, nevezett istenségekkel nem találkoztunk. Hódolattal magasztaltuk azonban szívünkben egyedüli teremtő Istenünket, aki a mindenség ura, aki uraknak Ura, és királyoknak Királya.
A hegy lábánál feküdt az ősi Macedónia valamikori fővárosa Dion. Ez a település arról híres, hogy az Olimposz hegyen sejtett istenségek előtt itt hajtották végre rendszeresen a legtöbb ember és állat áldozat bemutatását Zeusz tiszteletére. Még ma is megtalálhatók azok a hatalmas oltárok és szentély részletek, ahol valamikor az áldozatok vére folyt.
Arról is nevezetes ez a hely, hogy itt kapott felhatalmazást egy nagyszabású vallási rítus keretében a híres hadvezér Nagy Sándor területszerző hadjáratához, melynek következményeként a görög-hellén birodalom határai egészen Indiáig, sőt Egyiptomig terjedtek.

KOLOSTOROK FOGJAI A HEGYEN
Végül hadd számoljak be Görögország egy másik jellegzetességéről, a thesszáliai tartományban található Meteora-kolostorokról. Furcsa alakzatú, erózió által formált, többszáz méteres sziklacsúcsok sorakoznak itt egymás mellett. Függőleges falak, hegyes tűszerű sziklák és hatalmas kőhasábok emelkednek a magasba, amit mély szakadékok választanak el egymástól. A sziklacsúcsok tetején állnak az úgynevezett Meteora -kolostorok, amelyek találó nevüket fekvésükről kapták, aminek a jelentése: "levegőben lebegő kolostorok".
A szerb, később török támadók elleni védekező, görög szerzetesrendek a XIV. században ilyen kolostorokat emeltek, védelmet, magányt és lelki megnyugvást keresve. Régen ezeket a kolostorokat kötélhágcsón és létrán lehetett csak megközelíteni. Ma már lépcsők vezetnek föl az építményekbe, ahol freskók, ikonok, régi használati tárgyak láthatók. Nagyon érdekes, hogy a szerzetesek még ma is a néhány száz évvel ezelőtti formák, regulák, szokások és étkezési, ruházkodási rend szerint élik mindennapjaikat.
Ezek az emberek a régmúlt idő foglyai. Szokásaik egy letűnt világ kellékei. Milyen nagy hálával tartozunk Istennek, hisz "Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett fiának országába, akiben van megváltásunk, és bűneink bocsánata" (Kol. 1:13)
Összegezve a Görögországban tapasztalt élményeket, Isten kegyelmének köszönhetően 2000 évvel ezelőtt itt új fejezetet kezdődött el Európa, és ezen túl a világ történelmében. Túl a természet szépségének csodálata mellett azt is látnunk kell, hogy Isten itt valami rendkívüli dolgot tett, a homályból és a legendák világából kivezette az ő népét és egy új esélyt adott az üdvösség útján való járásra, először a Görögöknek, de utána nekünk is. Éljünk vele, amíg nem késő.

Mészáros Kálmán