Őszinte szó: Vendégeink véleménye

Szívünknek kedves visszajelzések. Nagyszerű érzés ezeket olvasni, mert ebből látjuk, hogy érdemes várni a másnapot.  smiley_kekvonalas
Hálásan köszönjük a bizalmat és azt, hogy az Andromeda Travel Utazási Irodára raktad a voksod. Ez nem az összes vendégvélemény, csak az elmúlt időszakból a legutóbbi 255

pirosbluzoslany_lefele_mutat

“Több barátunk javaslatára jöttünk hozzátok. Ti is és a többi görög ember is nagyon kedves. Jó programokon vettünk részt, az idegenvezető szuper volt. Fiatokra nagyon büszkék lehettek. Jól éreztük magunkat.”
Erzsi és János

————————————————————————————————–

“30 éve utazom évente többször, az utazási irodák között Önökkel a legjobb az utazás előtti tapasztalatom. Köszönöm a segítségüket makrygialosi nyaralásomhoz.  Az idő, a környezet, a szobám szép volt, a társaság is jó, sikerült kipihennem magam, élvezni a tengert és napfényt.”
Barátsággal és szeretettel: Ilona

—————————————————————————————————

“Megkaptam a levelét, köszönöm szépen. Tökéletes utileírás, minden benne van, ami kérdésként felmerült bennem.
Nagyon meg vagyok elégedve minden eddigi ügyintézéssel, kapcsolattartással, tájékoztatóval.”
Üdvözlettel: Beáta

—————————————————————————————————-

“Gyönyörű volt a kilátás az apartmanból. Kedvesek a vendéglátóink. Évának a gondoskodásért külön köszönet. Finomak az ételek. Összességében annak ajánlanánk kortól függetlenül, akik pihenni, kikapcsolódni, nyugodtan fürdőzni szeretnének. Igazi görög kis falu, nyugodt, szép parttal. Nagyon érdekes és pihentető volt. Köszönjük az itt létet.”
Babett, Szelli, Rella, Zoli, Bandi és Karol

————————————————————————————————–

“Életünk eddigi legjobb nyaralása lett a nászutunk. Mi az első házas napjainkat tölthettük el itt, rengeteg programmal tűzdelve, kedves barátokat ismertünk meg. A szívünk egy kis darabját itt hagyjuk Makrygialos!”
Róbert és felesége Veronika

————————————————————————————————–

“Házasságkötésünk helyszínéül választottuk ezt a kedves kis görög települést. A házigazdák és segítőik jóvoltából gyönyörű esküvőt élhettünk át. Hálás köszönet ezért. Ajánljuk mindenkinek, mert ez egyszerűen gyönyörűséges! Janis és Éva igazán segítőkészek és kedvesek. Sosem felejtjük el az itt töltött napokat.”
Lackó és Edi

————————————————————————————————–

“Életünk első Görögországi nyaralását töltöttük a VangelisDias HotelApartmanban, és nem bántuk meg. Szép tiszta, tágas szobát kaptunk, a vendéglátók kedvesek és segítőkészek voltak. Nagyon jól éreztük magunkat, és örömmel fogunk visszagondolni. Nagyon jó választás volt ez a kis csendes üdülőhely 3 gyerekkel. Így mi is pihenhettünk a gyerekek mellett. Köszönjük, hogy itt lehettünk.”
Attila, Heni, Kitti, Lotti, Szofi

————————————————————————————————–

“Több éve Görögországban nyaralunk, imádjuk ezt az országot az elragadó szépségével, a görög emberek vendégszeretetével. Idén felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk itt nálatok! Nagyon jól éreztük magunkat a VangelisDiasban, igazi feltöltődést adott számunkra ez a hét. Szállásadóinknak köszönjük a kedvességüket, s külön köszönet a kis Vangelisnek, aki elragadó kisfiú és gyermekeinknek kis barátja lett.”
Gábor, Gabóca, Noel, Dani, Julcsi.

————————————————————————————————–

“Nem tudom mi az igazi titok, de amint megérkeztünk, máris azt éreztük, hogy egy jó hangulatú családba csöppentünk Nálatok Makrygialoson. Határozottan nem akartunk olyan helyen nyaralni, ahol nem tudjuk mi vagy ki vár ránk. De most nyugodtan ajánlom másoknak is, mert saját magunk éltük át a szívélyes vendéglátást és nem csalódtunk semmiben.”
Mihály és neje

————————————————————————————————–

„Családommal a Star Beach nagy apartmanját választottuk. Mert az utazási irodában már a fotókon az erkélyünket is megmutatták. Ha ezt nem a saját szememmel látom, el sem hiszem. Izgatottan vártuk az utazás napját. Valóban azt kaptuk, amit előzetesen az utazási iroda honlapján láttunk. A gyerekek imádták, hogy csak pár lépés volt a szállás saját homokos strandja. Mi szülők teljesen nyugodtak voltunk, mert láttuk a sekély vízben jókat kacarásznak. Az üdülőkomplexum gyerekkuckója kellemes játékos estéket nyújtott. Úgy érezzük, visszajövünk még Hozzátok, mert végre az egész család élvezi tudta a nyaralást.”
Attila, Marika és a gyerekek

————————————————————————————————–

“Először jártunk Görögországba, de nagyon megszerettük, nagyon jól telt szép volt minden, jól éreztük magunkat reméljük, még találkozunk. Köszönjük a kedvességeteket.”
Rozsi, Erzsi, Veronica

————————————————————————————————–

“Köszönet a készséges, kedves személyzetnek. Örömmel gondolok a Makrygialoson töltött időre, melyre az Önök Utazási Irodájával mentem! Nagyon jól éreztük Magunkat! Figyelemmel kisérem az utazási ajánlatukat továbbra is!”
Szabóék

————————————————————————————————–

“Szavakkal nem lehet kifejezni milyen kedves vendéglátóink voltatok Évike és az egész családja végtelen rendes emberek, és szolgálat készek. Az apartman is nagyon szép, ízléses, azt hiszem, hogy egy örök emlék marad.”
Marika és családja

————————————————————————————————–

“Úgy indultunk el nyaralásunkra, hogy úgy szeretnénk végre találni egy helyet, ahová vissza-vissza térhetünk pihenni, kikapcsolódni. Harmadjára érkeztünk Görögországba és megtaláltuk itt nálatok Makrygialoson! Köszönjük a kedvességet, a szeretetet, ami bearanyozta nyaralásunkat. Külön pusziljuk Vangelist, akit nagyon-nagyon megszerettek lányaink (Borika, Eszterke). Élményekkel teli, kipihenten indulunk haza, de boldogságunk határtalan, mert még biztosan találkozunk! Mindenkinek minden jót kíván:”
a Balogh család

————————————————————————————————–

“Köszönjük a kedvességet, figyelmességet különösen barátnőm Ica születésnapjáról való megemlékezést! Kirándulásaink jól szervezett élménnyel teli, gazdag program volt. Barátnőm (Ica és Erzsike) még nem voltunk itt, de kellemes élménnyel gondolunk arra, hogy még ismét eljöhetünk ide!”
Ica, Erzsike

————————————————————————————————–

“Úgy lett, ahogy ígértétek. Hajnalban, mikor már pirkadt, az ágyunkból figyeltünk a tenger felett felbukkanó aranyló napot. Éjszaka a tenger hullámainak hangja behallatszott a szobánkba. Többször voltunk már Görögországban, de sehol másutt nem tudtak nekünk ilyen jó árban tengerpartra és tengerre néző szállást adni.”
Misi és felesége

————————————————————————————————–

“Nagyon jól érzetük magunkat. Örömmel tapasztaltuk, hogy érkezésünk után azonnal megkaptuk a szobát, ahonnan remek kilátás nyílik a tengerre. Köszönjük a kedvességet és a gyors, bőséges kiszolgálást. A füge lekvár különösen finom volt. Kellemes élményekkel térünk haza.”
Brigi, Tomi

————————————————————————————————–

“Csodálatos hetet töltöttem itt Makrygialoson. Életemben először vagyok Görögországban, de az ország iránti vonzalmam nagyon erős lett! Ez egy csodás kis ékszerdoboz, ahol az ember lelke felüdülhet és megtelik hálával, hogy itt lehet! A vendéglátás szívélyes volt! Köszönöm mindenki szeretetét! A fakultatív kirándulások szervezése profi volt, az idegenvezetők felkészültsége kiváló! A helyek csodásak, amit emberi toll le nem írhat! Életem legszebb időszaka ez a 8 nap volt! Mindig szeretettel fogok emlékezni erre az időszakra, s tudom, hogy ide vissza fogok jönni!”
Ildikó

————————————————————————————————–

“Szeretnék köszönetet mondani a sok segítségért. A nyaralásunk tökéletes volt, nagyon jól éreztük magunkat. Külön köszönet a gyors, egy nap alatti intézkedésért! Köszönjük a precíz útvonal tájékoztatót, még GPSe sem volt szükségünk. Nagyon sok segítséget nyújtott! A Star Beach apartmanja szuper volt! Egyetlen dolog volt, ami az apartmanból hiányzott: a seprű. Hiába mostuk le a homokot, csak bekerült az apartmanba. Giannis nagyon kedves, segítőkész volt. A part közelsége pedig felbecsülhetetlen! :) Köszönjük, ajánlani fogjuk ismerőseinknek is! Üdv:”
Anita

————————————————————————————————–

“Köszönettel fogadtam a receptet. Igazán finom lett az étel. Anyukámnak és Apukámnak is nagyon ízlett. Mellékelve küldök néhány fényképet.”
Tünde

————————————————————————————————–

“Köszönöm a gyors, kedves kiszolgálást. Megmondom őszintén, hogy először kamunak hittem ezt a százszázalékos megelégedést. MOST MÁR LÁTOM, HOGY SOHA ILYEN MEGÉRTŐ, TISZTESSÉGES IRODÁVAL NEM VOLT DOLGOM. KÖSZÖNÖM, HOGY VANNAK ILYEN UTAZÁSI IRODÁK, AKIK FIGYELEM BE VESZNEK, CSALÁDI KÖRÜLMÉNYEKET ÉS, NEM A pénz a legfontosabb. Igaz közhely, de méltán lett az, aki jó. Ember, mindig kimagaslót teljesít.”
Georgina és édesanyja

————————————————————————————————–

“Tegnap szerencsésen megérkeztünk a görögországi utazásról, minden nagyon szép és jó volt. Nagyon szépen köszönünk valamennyi segítséget és szervezést. Fantasztikus ismételten Görögország, Zakynthos szigete. Mindenki csodálatosan érezte magát, a szállás is remek volt. Jövőre reméljük, újra utazunk.
Teljesen meg voltam elégedve az Andromeda Travel Utazási Iroda minden munkatársával és látatlanban is nagyon megkedveltelek Benneteket. Nagyon hálás vagyok mindenért.”
Marcsi és csapata

————————————————————————————————–

„Van, ami múlandó, s van, ami örök. Ám, hogy mi melyik kosárba kerül, azt mi magunk döntjük el.
Azt hisszük, a Makrygialos iránti szerelmünk örök, hisz már hatodszor nyaraltunk itt, és most is minden percet élveztünk.
Az utazási iroda lelkiismeretes munkatársai a szervezés során rendkívüli tehetségükről adtak tanúbizonyságot. Sok helyen jártunk már Görögországban, de ilyen közvetlen, barátságos emberekkel sehol nem találkoztunk. Úgy érezzük, hogy a házigazdákban barátokra is leltünk. Köszönjük a különleges élményeket, és a kedves vendéglátást. Reméljük, még nagyon sokszor élhetjük még át a hangulatát, vendégszeretetét!!!”
Anikó és Zoli

————————————————————————————————–

„Tökéletesség csak a filozófiában van, de ami tőletek várható és tehető, megtettétek. Köszönjük a segítőkészségeteket, kedvességeteket. Pihentető, kellemes 14 napot töltöttünk itt. Csak a jó híreteket tudjuk hazavinni a sok élményeink mellett. Meghatódva, könnyekkel küszködve szállunk vissza a buszra, hogy ugyan kipihenten, de sok munka elé nézve, visszatérjünk otthonunkba.”
Sándor és Mária

————————————————————————————————–

“Nekem ez egy felejthetetlen utazás volt, és mai napig húz vissza a szívem! Köszönöm,hogy ott lehettem és remélem még a sors úgy hozza,hogy megyek is még Makrygialosra, és újra találkozok veletek és az ottani barátokkal.” Szimonetta

—————————————————————————————————

„Kegyeikbe fogadtak minket a görög istenek, így jól éreztük magunkat. Sok élményben volt részünk.”
Béla és barátai

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat, élmény élményt követett, a szállás príma volt. A lányok mosolyogtak, mint a vadalma, és csinosak egytől egyig. Máskor is jövünk.”
Gabriella és Sándor

————————————————————————————————–

„Jól éreztem magam nagyon, rengeteg szuper élményben volt részem. A kiszolgálás is tökéletes és figyelemreméltó volt.”
Kati

————————————————————————————————–

„Nagyon szépen köszönjük a szíves vendéglátást, vendégfogadást, jól éreztük magunkat. Visszajövünk még, ha időnk, energiánk engedi. További jó egészséget, vidámságot mindenkinek, aki itt dolgozik. Jó szívvel gondolunk az itt töltött időre.”
Lucia, Martin, Kristóf

————————————————————————————————–

„Vendéglátásból a legmagasabb osztályzatra vizsgáztatok, nagyon jól éreztük magunkat. Örülünk, hogy megismerhettünk Benneteket, nagyon jó és vidám emberek vagytok.”
Tibi és Barbi

————————————————————————————————–

„Köszönjük a szíves vendéglátást. Nagyon kedves volt mindenki. Jól éreztük magunkat. Finomat voltak az ételek. Tetszett nagyon a hely, az emberek kedvessége. Szeretnénk jönni majd máskor is.”
Adrienn és Kálmán.

————————————————————————————————–

„Annyira jól éreztük magunkat, hogy nem akarunk hazamenni sem. Köszönjük a kedvességet.”
Ida és barátai

————————————————————————————————–

„Szuperül éreztük magunkat, a vendéglátóink mindent megtettek azért, hogy jó élményekkel menjünk haza és sikerült is nekik. Minden elvárást felülmúlt ez a 7 nap. Nagyon finomakat ettünk és megtapasztaltuk a csodálatos görög vendéglátást. Nagyon sok fantasztikus élménnyel gazdagodtunk.”
Dorottya és Réka

————————————————————————————————–

„Köszönjük a szíves vendéglátást. 8 év után ismét felejthetetlen élményekkel térhetünk haza Makrygialosról. Csodásan éreztük magunkat, sikerült egy kicsit az otthoni rohanós, nyüzsgős mindennapokból kikapcsolódni, pihenni. A szállásunk és időnk is remek volt.”
Ildikó, Ivett, Éva, Viktória

————————————————————————————————–

„Szíves fogadtatásban volt részünk, a vendégszeretetetek és a kedvességetek mélyen a szívünkbe zártuk.  Nagyon jól éreztük magunkat, kikapcsolódtunk és feltöltődtünk. Reméljük, majd máskor is el tudunk ide jönni.”
Anna, Éva és a 2 Attila

————————————————————————————————–

„Hálás szívvel köszönjük ezt a remek lehetőséget, felejthetetlen élmény volt az egész csapat számára, sok kellemes élmény ért bennünket. Amit Magyarországon nagy örömmel fogunk mindig emlegetni. A viszontlátás reményében köszönünk el. Reméljük, hogy jövőre ismét el tudunk jönni Magyarországról.”
János csoportja

————————————————————————————————–

„Kényelmes apartmanunkban jót pihentünk, szép a kilátás, kedvesek az emberek.”
Mariann, Dalma, Dóra, Ervin

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztem magam itt nálatok. Fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb! Úgy gondolom, hogy még vissza fogok jönni feltétlen. Nektek szeretnék minden jót kívánni.”
Zsolt

————————————————————————————————–

„Igazán kellemesen telt a szeptemberi nyaralásunk, az idő kegyes volt hozzánk. Kislányunk, Réka is nagyon jól érezte magát és jókat játszott Vangelissel.  Köszönünk mindent a mielőbbi viszontlátásra:”
Attila, Kriszta, Réka

————————————————————————————————–

„Amikor hallottunk rólatok az esküvőnk előtt és megnéztük az oldalatokat az interneten, már tudtuk, hogy, ha hozzátok jövünk Makrygialosra, akkor biztosan nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Amikor ideértünk, akkor viszont nagyon meglepődtünk. Nem csak jól éreztük magunkat a nászutunkon, hanem csodálatos, felejthetetlen napokat töltöttünk itt. Mintha a barátainkhoz érkeztünk volna. Nagyon szépen köszönjük a rengeteg kedvességet, figyelmességet és törődést, amit tőletek kaptunk, és amivel még tökéletesebbé varázsoltátok számunkra a nászutunkat! Reméljük, hogy a közeljövőben meg tudunk látogatni benneteket, és valamelyik házassági évfordulónkat is segítetek majd ilyen boldoggá tenni. Addig is vigyázzatok magatokra és mindig maradjatok ilyen mosolygósak és kedvesek!”
Bettina és Gábor

————————————————————————————————–

„Először sikerült eljutnunk Görögországba. Reméljük nem utoljára. Ajánlották nekünk Makrygialost, és nem csalódtunk. A hely szépsége és az itt élő emberek barátságossága teljesen magával ragadott bennünket. A szállás kényelmes volt. Külön köszönet illeti az idegenvezetést, mert nem idegennek éreztük magunkat, hanem családtagnak. Köszönjük nektek.”
Tiborék

————————————————————————————————–

„A vendégszeretetetek felülmúlhatatlan. Ezt az érzést visszük haza. Köszönet érte.”
Ilona, Gergő

————————————————————————————————–

„Nagyon kellemes napokat töltöttünk Makrygialoson. Szeretnénk kiemelni az étkeztetést, ami mindig friss, finom és elegendő volt. Köszönjük a személyzet odaadó munkáját, kedvességüket. Igazán szép napokat töltöttünk itt, és olyan érzéssel megyünk el, hogy biztos, hogy visszajövünk.”
Attila, Anikó és még sokan mások

————————————————————————————————–

„Először jártunk Görögországban. Nagyon szép napokat töltöttünk Nálatok. A fakultatív programok csodálatosak voltak,
melyeken oly meseszerű előadás hangzott el, mely még élményszerűbbé tette, nem lehetett nem odafigyelni rá. Megismerhettük a görög nép szokásait, bepillanthattunk életükbe, különös hangzású zenei világukba. Munkátokhoz sok erőt és jó egészséget kívánunk.”
Erzsike és Zsolt

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat, a programok csodálatosak voltak. Segítségetekkel eljutottunk olyan helyekre, ahol rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak. Munkátokhoz sok erőt és jó egészséget kívánunk!”
Nikolett és a csapat

————————————————————————————————–

„Kitűnő szervezés, azért választottuk az Andromeda Travel Utazási Irodát, mert meggyőződtünk róla, hogy biztos haza is fognak hozni bennünket. Meglepő volt a görög emberek vendégszeretete, akik ismeretlenül is behívtak házukba és megvendégeltek bennünket. Az idegenvezető felkészültsége, a táj szépsége, a műemlékek hangulata, mind-mind kellemes emlék. Köszönjük.”
Ancsa és családja

————————————————————————————————–

„Sok év eltelte után újra visszatérhetünk erre a kedves, szép, nyugodt, nyaralóparadicsomba. El kell, mondjuk nagyon jól éreztük magunkat, ugyanúgy, mint sok évvel ezelőtt. Köszönjük a figyelmességeteket, kedvességeteket, a sok élményteli színes fakultatív programot, ami örök élmény marad! Sajnos hazamegyünk, de magunkkal visszük a szép élményeket, és mindenkinek elmondjuk milyen jó volt itt. Köszönjük és a további munkátokhoz sok sikert, szerencsét és kitartást. Puszi nektek.”
Kovácsék

————————————————————————————————–

„Ez volt az első görögországi utunk. Rengeteg szép élménnyel, gazdagon távozunk. Jól éreztük magunkat, köszönjük a gondos, figyelmes vendéglátást, vendégszerető fogadtatást. Tervezzük, hogy kis családunkkal is visszatérünk. További sok szép napot kívánunk!”
Eszter és társai

————————————————————————————————–

„15 év után jó volt újra itt lenni. Örülünk, hogy ismét Rátok bíztuk utazásunk szervezését, és nem tévedtünk.”
Marcsi és családja

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat. A programok is nagyon tetszettek. Már sok helyen jártunk a kellemes élményeink közé soroljuk Makrygialos és a csapatot, akik ott mindent megtettek a kiszolgálásunkért. Köszönjük!”
János és családja

————————————————————————————————–

„Nem csalódtunk Makrygialoson, az idő ragyogó, a tenger kellemes, bizsergető. Gyönyörű a táj, nagyon jó a szállás, a fakultatív programok. A helyi lakosok és vendéglátóink kedvessége néha otthon is el kellene. Az első görög nyaralás remekül sikerült! Hálánk érte.”
Márton és Brigitta

————————————————————————————————–

„Szeretettel búcsúzom az Istenek lakóhelyétől és az Égei-tenger ölelésétől!”
István, Margit

————————————————————————————————–

„Először voltunk itt, de remélem nem utoljára. Szép volt, minden rendben volt, további jó egészséget kívánunk, hogy más embereket is gazdag élménytárhoz tudjatok juttatni, mint bennünket. Efharisto.”
Judit és családja

————————————————————————————————–

„Kellemesen töltöttük el e pár napot. Színvonalas ellátás, gyönyörű kilátás és odafigyelésben volt részünk. Megköszönjük az irodának a kedvességét és törődését. Csak így tovább!”
Máriáék

————————————————————————————————–

„Mindent köszönünk, nagyon szuper volt. Még találkozunk, hisz azt kaptuk, amit ígértetek. Valóban nem voltak eldugott költségek, amelyek utána növelték volna a költségeinket! Mindenről előre elegendő tájékoztatást kaptunk.”
Sanyi, Zita

————————————————————————————————–

„Nagyon köszönjük, hogy itt lehettünk ezen a csendes tengerparton. A fakultatív kirándulások is szuperek voltak. Görögország és főleg Makrygialos nagyon szép! Puszi mindenkinek.”
Flóra

————————————————————————————————–

„Második alkalommal voltunk, még mindig újat és újat láttunk a kirándulások kapcsán. Sok élménnyel gazdagodtunk. Még visszatérünk. .., ha Isten is úgy akarja! További jó egészséget kívánunk! Köszönjük, hogy itt lehettünk!”
János

————————————————————————————————–

„A kellemes napfényes napok és a kirándulásokon szerzett sok-sok értékes információt és ismeretet, amely hozzájárult Görögország jobb megismeréséhez.”
Imre és Kata és a gyerekek

————————————————————————————————–

„Az eltöltött kellemes napok sikeréhez nagyban hozzájárultatok. Minden nagyon családias és remek volt. Jóízűeket ettünk! Találkozunk még a jövőben.”
Dániel és csapata

————————————————————————————————–

„Nagyon köszönünk mindent! Nagyon jól éreztük magunkat. Még visszatérünk, remélhetőleg!!! A programok fenomenálisak voltak. A reggelit és a vacsorát jóízűen fogyasztottuk!”
Luca és társasága

————————————————————————————————–

„Immáron másodszor tölthettünk itt egy igen kellemes hetet. Nyolcat is töltenénk, ha lehetne…Köszönjük a kedvességet, a segítséget, a gondoskodást. Akiknek ennyi napsütésben lehet részük, azok mindenképpen szerencsésnek mondhatják magukat.
Arnold Schwarzenegger szavait kicsit módosítva: We come back…”
Egy nagy csapat tagjai

————————————————————————————————–

„Egy kellemes hetet töltöttünk el a feleségemmel Makrygialoson. Gyönyörű környezet, csendes kis település.”
Béla és neje

————————————————————————————————–

„Nagyon szép időt töltöttünk Makrygialoson. Kedvesemmel jól éreztük magunkat minden csodálatos volt.”
Roland és párja, Juci

————————————————————————————————–

„10 nap tökéletes kikapcsolódás. Az idő végig jó volt. Tetszettek a rákok, és a rengeteg macska. Jók voltak a programok, az iszappakolás hatása még mindig érződik. Megszerettük az összes görög specialitást.”
Szabóék

————————————————————————————————–

„Tartalmas és egyben pihentető nyaralásban volt részünk. Azzal a reménnyel megyünk el, hogy még lesz lehetőségünk visszatérni.”
Virág és barátai

————————————————————————————————–

„Nyugodt hely, kedves embereket ismertem meg. Az iroda is megtettek mindent ennek érdekében. Szép, csendes és békés falunak ismertük meg Makrygialost, ahol jókat lehet pihenni és strandolni. Egyszóval: visszajönnék!”
Róbert.

————————————————————————————————–

„Az eltöltött egy hét alatt sikerült eltávolodni az otthoni világunkból, hogy egy ilyen kis pici falucskában feltöltődhessünk. A kirándulások során nagyon sok új élményre tettünk szert. Megismerkedhettünk a görög mentalitással, zenével, ételekkel, italokkal. Köszönjük a barátságos vendéglátást, további sok sikert kívánunk!”
Gabi és családja

————————————————————————————————–

„Sagapo Makrygialos!
Köszönünk szépen mindent, nagyon jól éreztem magam! Szép a hely még mindig! I love Greece!”
Ani, Bori, Móni és barátai

————————————————————————————————–

„A programok szépek voltak, az idegenvezető hölgy nagyon segítőkész volt. Az utak alatt rengeteg információt kaptunk. A félpanziós étkezéseknél a személyzet nagyon barátságos volt.”
Sári, Peti, Kati, Mári

————————————————————————————————–

„Makrygialos szépsége felülmúlt mindent. A szállás kényelmes volt. Az emberek barátságosak és kedvesek. Köszönjük a vendéglátást.”
Csilla

————————————————————————————————–

“A vendéglátás – tudjuk Krúdy Gyula óta – művészet. Ebben a házban igazi művészek látják vendégül a vándorokat…
Makrygialoson. Ez az ország pedig még igazi nem műanyagból van, s lakói is igazi remek emberek. Köszönjük szépen!”
Zsolt és családja

————————————————————————————————–

“Nagyon kellemes, szép nyaralásban volt részünk. Mindez köszönhető a Ti vendégszereteteteknek, a szép környezetnek és az Andromedának.”
Ildikó és Sándor

————————————————————————————————–

„Kedves Házigazdák! Köszönjük a szívélyes vendéglátást, habár csak rövid ideig élvezhettük a jó fogadást, a szép környezetet. Ígérjük, hogy barátokkal újra meglátogatunk Benneteket. Tisztelettel: ”
László, Éva, Miklós

————————————————————————————————–

„Köszönjük a vendéglátást! Nagyon jól éreztük magunkat. Mindenki nagyon kedves volt, segítőkész és vendégszerető. Kellemes volt a tengerpart, finomak az ételek. Máskor is szívesen eljönnénk ide.”
Zsuzsa és családja

————————————————————————————————–

„Köszönjük, hogy széppé tették az itt töltött napokat. Sok új információhoz jutottunk. Az itteni emberek kedvesek, udvariasak. Minden nagyon jól szervezett, élménydús – köszönet a szakszerű szervezésért. Tisztelettel, kellemes emlékekkel búcsúzunk:”
Gábor és társa

————————————————————————————————–

„Először nyaraltunk Görögországban, Makrygialoson. Nagyon köszönjük az utazási iroda segítőkész és sokrétű tájékoztatásait.
Az apartman jó feltételeket biztosított. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, és bátran ajánljuk jövőbeni vendégeiknek is a szolgáltatásokat.”
Andrea és párja

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat, azt hiszem nem utoljára jártunk ezen a szép helyen! Ezt a vendégszeretetet nem mindenütt tapasztaljuk, maradjatok mindig ilyen kedvesek! Mindenkit üdvözlünk!”
Laciék

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen a kedves vendéglátást! Ez volt az első nyaralásunk Görögországban és nagyon örültünk, hogy ezt a nagyon kedves és hangulatos falucskát, Makrygialost választottuk. Élveztük a tengert, a napsütést, a kirándulásokat és a fimon ételeket, borokat. Szívesen térünk vissza következő nyáron!”
Kriszta

————————————————————————————————–

„Csodálatos időt töltöttünk itt Makrygialoson, nagyon tetszett minden. A kellemes nászutas szobánk pedig olyan volt épp, amilyennek elképzeltük. Jövőre visszajövünk ide. Köszönjük szépen a vendéglátást.”
Lilla, Attila

————————————————————————————————–

„Nagy izgalommal készültünk első görögországi utunkra, ami Makrygialosra vezetett. Csodálatos egy hetet töltöttünk itt!
Minden érdekes volt, a nyaralás tartalmas és egészségünket is jól erősítettük a tengeri wellness alkalmából. A görög ételek ízei fantasztikusak voltak, igazi emlék marad valamennyiünk számára! A házi borok is egészségünket szolgálták.
Elmondhatjuk, hogy a tenger, a környezet, a hihetetlen kedves vendéglátás miatt jól döntöttünk, hogy eljöttünk Makrygialosra. Még egyszer köszönet a szívélyes vendéglátásért a sok-sok finom ételért!”
Szűcs család

————————————————————————————————–

„Csodálatos napokat töltöttünk el itt Makrygialoson. Az itteni emberek nagyon közvetlenek és barátságosak. Sok barátot szereztünk az itt eltöltött idő alatt. Köszönünk mindent, és reméljük lesz rá alkalmunk, hogy eljöhessünk ide Hozzátok.”
István, Miklós

————————————————————————————————–

„Köszönjük ezt a csodaszép nyaralást, kimondhatatlanul éreztük magunkat! Felejthetetlen élményekkel gazdagon megyünk haza.
Reméljük, hogy sikerül még ide még eljutnunk. A görög emberek? Példa értékű a nyugodtságuk, barátságuk. Kicsit talán túl lazák is. Igyekszünk otthon is egészségesen étkezni, tetszik, hogy az itteni embereknek az egészséges étkezés gond nélkül megy. Vajon azért ilyen kiegyensúlyozottak?! ”
Dani, Zsuzsanna

————————————————————————————————–

„Köszönetet szeretnénk mondani az utazási irodának és az idegenvezetőnek és a családjának. Görögországba tizedik utazásunk alkalmából is megmutatta egy új oldalát. Felejthetetlen élményben volt részünk. Az idegenvezetések a tetőfok csúcsán álltak. Rengeteg információt kaptunk és sajátíthattunk el. ”
Üdvözlettel: Ibolya és barátai

————————————————————————————————–

„Életem legszebb élményeit adta Makrygialos… Szerelmes lettem.. Köszönöm.”
Mária

————————————————————————————————–

„Soknyelvű, sokszínű, sötétkék, türkiz, fehér, barna, csendes, zajos, dalos, táncos, hullámos, sziklás, nevetős, sírós, táncolós, hallgatós, felszabadulós, elvonulós, pálmás, fenyős, olivás, szőlős, emeltes, egyszintes, homokos, köves, vizes, száraz, összekovácsolós, megerősítős, elmélyítős, jó. Szerintem. Hiányozni fog. Köszönet mindezért.”
Eleonóra, Gabriella, Edina

————————————————————————————————–

„Nagyon kellemes hetet töltöttünk Nálatok Makrygialoson. Reméljük lesz még lehetőség az újbóli találkozásra. Az én angyalkáim vigyázzanak Rátok!”
Julcsi

————————————————————————————————–

„Második alkalommal járok itt, az első után nem volt vitás, hogy visszajövök még… Itt mindenki nagyon boldog emberré válik, ezért választottam épp Makrygialost a kis csapatunk számára. Bűbájos hely…de nincs is rá szó…Az érzéseimet nehéz papírra vetni, most is sírok örömömben. Nagyon köszönünk mindent! Visszajövünk még újra!”
Mónika

————————————————————————————————–

„Janiszék nagyszerű vendéglátók. Kiváló, kedves, barátságos emberek! Görögország szép, mint mindig. A görögök tiszta szívű, vendégszerető emberek. Jól éreztük magunkat.”
Péter és barátai

————————————————————————————————–

„Szívünk egy része mindig vissza fog vágyni. Reméljük még lesz lehetőségünk visszajönni. Köszönjük a szíves vendéglátást. Minden jót kívánunk!”
Marika és Katika

————————————————————————————————–

„Itt vendégeskedtünk nálatok 10 napot a tánccsoportunkkal. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk és kis társaságunk még jobban összekovácsolódott ez alatt az idő alatt. Köszönjük a sok fellépési lehetőséget és kedvességeteket. Szerelmes párunknak felejthetetlenné tettétek az eljegyzésüket, ezért külön gratulálunk nektek a sok finomságért, amit készítettetek nekünk. Szívesen jövünk máskor is.”
Köszönettel: A Lányok és az eljegyzett pár

————————————————————————————————–

„Köszönjük a príma szervezést, nem csalódtunk. Nagyon, nagyon jól érzetük magunkat, kifogásunk semmi nem volt. A buszok is prímák voltak. Kérjük, a jövőben, ha bárhová máshová is szerveznek utakat értesítsen engem ezekről. Ha egyszer Székesfehérváron járunk, feltétlenül megkeressük, további jó munkát és jó egészséget kívánva.”
Erzsébet és három társa

————————————————————————————————–

„Másodszor jártunk nálatok, vendégszereteteknek köszönhetően szinte haza jöttünk. Reméljük, visszatérhetünk még máskor is.
A mama még a tavalyinál is finomabbakat főzött. Mindig széles mosollyal és jóllakottan jöttünk ki az étkezésekről.
Hiányozni fognak a görög ízek. Ugyanúgy mint a tavalyi évben most is gyorsan eltelt ez a hét. Szerencsére fantasztikus időnk volt. Élveztük, hogy tavalyi tapasztalatainkat hasznosítani tudtuk. Kívánunk neki erőt, egészséget, boldogságot.
Reméljük, egyszer Ti is ellátogattok hozzánk! Puszi és ölelés mindenkinek, mert mindig segítőkészek vagytok és kedvesek voltatok hozzánk! Sok szeretettel gondolunk rátok.”
Mihály és családja

————————————————————————————————–

„A szeretetet nem kilogrammokban mérik kinek-kinek annyit ér az élete, amennyi szeretetet tud adni. Tőletek rengeteget kaptunk. Köszönjük a vendéglátást és az önzetlen segítő készséget. Nagyon jól tudtunk tájékozódni az a szakszerűen összeállított úti tanácsokból, amit kaptunk az elutazás előtt, ha nem lett volna velünk, bizony a GPS nem mindenütt tudott vált volna be.”
Szeretettel: Kovács család

————————————————————————————————–

„A zenekar nevében megköszönjük Nektek a szíves fogadtatást, a színes programokat. Fellépéseink, bemutatkozásunk megszervezését, előkészítését, a közben nyújtott sok segítséget, Tőletek kapott kedvességet. Szívesen jövünk majd vissza! ”
Rita és a zenekar

————————————————————————————————–

„Kedves Janis és családja! Csodálatos hetet töltöttünk, minden szuper, sok emlék fog maradni nekünk. Máskor is jövünk szívesen. Mégegyszer nagyon szépen köszönjük mindent, sokat fogunk gondolni rátok, meg csodálatos élményekre! Veletek csodálatos nyarunk volt Makrygialoson. Mindent köszönünk szépen az egész társaság nevében is. Sokszor puszilunk Benneteket és jó egészséget.”
Ildikó, Feri és a többiek

————————————————————————————————–

„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ebben az évben ismét Nálatok nyaralhattam egy középiskolásokból álló csoporttal, immár másodszor. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönöm a kedvességeteket!”
Mihály

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen, hogy mindent megtettetek, hogy jól érezzük magunkat, nagyon segítőkészek, barátságosak és vendégszeretőek vagytok. Tökéletes szervezés és kiemelt vendéglátás. Minden nagyon jó volt. A sporttábor alatt minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Köszönjük szépen!”
Krisztina és csapata

————————————————————————————————–

„Remekül éreztük magunkat, kedves, szívélyes, udvarias vendéglátásban részesültünk. Családias, nyugodt, igazi kikapcsolódást lehetővé tevő helyen töltöttünk egy gyorsan múló hetet. Köszönjük.
Tamás és családja

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat. Minden szuper volt. Közelebb kerültünk a görög emberekhez, a görög kultúrához. Nagy élmény volt látni a Meteorákat és a makrygialosi piacot.”
Gábor, Klára és társaik

————————————————————————————————–

„Köszönjük az itt eltöltött egy hetet. Minden nagyon szép volt és sok élménnyel gazdagodtunk, és olyan helyeket láttunk, amik csak a mesekönyvben vannak. Sosem felejtjük el.”
Krisztina és Erzsike

————————————————————————————————–

„Felejthetetlen élményekben volt részünk ezalatt az egy hét alatt. Megfogott az emberek kedvessége, a táj szépsége, az ételek finomsága, a tenger és minden ami itt történt velünk. Köszönünk mindent az Andromedának és a makrygialoszi szállásadónknak.”
Ágnes és Áron

————————————————————————————————–

„Családommal két hétre jöttünk e kis település apartmanjába. Nagyon jól éreztük magunkat, felejthetetlen nyaralásban volt részünk, azt vettük csak észre, hogy nagyon hamar szalad, szinte repül az idő. Sok-sok szép látványban és élményben volt részünk. Félpanziós ellátást kértünk, hogy még többet tudjunk a fürdéssel és a pihenéssel tölteni. Köszönjük szépen a házias finom ételeket, ízeket, és a Mama kedvességét, amivel mindennap vidámságot sugárzott felénk. Nagyon szépen köszönünk mindent, kívánunk az egész családnak nagyon jó erőt, egészséget és további sok-sok vendéget, akik visszajárnak majd. Mi is nagyon szeretnénk visszajönni a következő főszezonok valamelyikében, mert egyik szemünk sír, a másik pedig nevet, most a hazaindulás előtt, mivel sírunk, hogy el kell hagynunk ezt a barátságos, vendégszerető kis helyet és örülünk, hogy újra találkozhatunk az otthon hagyott szeretteinkkel. Nagyon szépen köszönjük ezt a két hét nyaralást, amelyre mindig örömmel gondolunk majd vissza.
Péter, Adrienn és családja

————————————————————————————————–

„Köszönjük Zeusznak, hogy ide küldött bennünket. Köszönjük azt a kedvességet, amit tanúsítottatok irántunk. Kérjük, hogy Janisz ne tanuljon meg jobban magyarul, mert elvesztené azt a különös báját, ahogy igyekszik megérteni és megértetni velünk magát. Nagyon gyönyörű helyeken jártunk, amit még szebbé és jobbá tett, hogy mindent a görögség szemével fedezhettünk fel.
További minden jót kívánunk úgy családi, mint üzleti életetekben.”
Éva és Misi

————————————————————————————————–

„Köszönjük a lehetőséget, hogy egy hétig a Ti vendégszereteteteket élvezhettük. Szép helyeken jártunk, híres nevezetességekhez van közel Makrygialos. A tengerpart nagyon szép, a víz élvezetes. Külön köszönjük Janis segítségét az autónkkal kapcsolatos kisebb adminisztrációs probléma megoldásában. Szívesen visszatérnénk ide bármikor.”
Richárd és Tímea

————————————————————————————————–

„Pihenni érkeztem Makrygialosra. Ez maximálisan teljesült. Újult erővel térek haza. A tenger gyönyörű és hűsítő volt, frissítő élmény volt megmártózni benne. A falu csendes, tiszta és hangulatos. A Meteorák és a Szaloniki kirándulás is felejthetetlen élmény. Az idő kitűnő volt. Köszönöm mindenkinek, aki az út szervezésében és lebonyolításában közreműködött!”
Máté

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztem magam Makrygialoson. Szerencsére az idő tökéletes volt és a víz is kellemesen frissítő. Jó volt egy kis nyugalom a hétköznapok rohanása után. Szép környezetben tökéletes, már családias volt a kiszolgálás. Mindent nagyon köszönök!”
Attila

————————————————————————————————–

„Pihenésre nagyon kiváló helység, csendes és bájos kis település. Az apartman tulajdonosai kedves, segítőkész, barátságos emberek, és beszélnek magyarul. Rengeteg fakultatív program lehetőség van. Örültünk, hogy itt lehettünk. Köszönjük a szívélyes vendéglátást.”
Ernő és családja

————————————————————————————————–

„Megérkeztünk erre a kis nyugodt, csendes helyre. A házigazdák készségesen fogadtak minket. A szoba elfoglalásáig megmártóztunk a tengerben. A szoba jellemezte az egész apartmant: csendes, tiszta. A fakultatív programok a megbeszéltek szerint zajlottak. A helybeli lakosok is nagyon barátságosak. Jó volt itt lenni. Köszönjük Giannis és egész családjának a barátságot.”
Kovács család

————————————————————————————————–

„Először jártunk Görögországban, nagyon jól éreztük magunkat. Kellemes a szálláshely, csendes nyugodt a környezet. Másoknak is szívesen ajánlom ezt a települést, aki pihenni és kirándulni vágyik. Minden remek volt, köszönjük a maximális kiszolgálást.”
Vörös család

————————————————————————————————–

„A hajdan volt kis halászfalu csendessége, bája rabul ejtett bennünket, vissza vágyunk és ez remélem meg is valósul.”
Nagyné és a lány csapat

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen ezt az élményekben gazdag nyaralást. Makrygialos falu gyönyörű, a környék csodálatos. A helyiek nagyon kedvesek, barátságosak.”
Ági, Laura, papa és a mamák

————————————————————————————————–

„Minden várakozásunkat felülmúlták a szolgáltatások: szállás, étkezés, tengerpart, programok. Fantasztikusan éreztük magunkat ebben a csodálatos tengerparti üdülőhelyen, ami még tényleg őrzi a sajátos görög autentikus hangulatát. Itt kerek a világ! Kívánjuk mindenkinek, aki ide ellátogat, hogy nagyon kellemes legyen a nyaralása!”
Gabi, Antal és a gyerekek

————————————————————————————————–

„Örülök, hogy itt lehettem ezen a gyönyörű és otthonos helyen. A vendéglátók kedvesek és készségesek, a programok szépek és érdekesek, a tenger pedig fantasztikus!!! Köszönöm, hogy itt lehettem ezen a nyaraláson, ilyen emberszerető vendéglátók körében.”
Bori

————————————————————————————————–

„Kalimera! Köszönjük az itt töltött napokat, a Vendéglátóink segítségét. Reméljük, hogy ez a kis halászfalu még sokáig így megőrzi hangulatát.”
Hévízi vendégek

————————————————————————————————–

„Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy újra itthon lehettem, az én emlékeimhez képest nem sok minden változott. És újra láthatom és beszélgethettem azokkal az emberekkel akiket régen is szerettem és tiszteltem. És új embereket ismertem meg akik szintén nagyon kedvesek. Újra úgy éreztem magam, mint, aki most ért haza és végre megpihenhet itt. Köszönet és Puszi mindenkinek.
U.I.: Ha újra találkozunk akkor remélem itt tudok már maradni 1 életre.”
Edit

————————————————————————————————–

„Köszönjük a lehetőséget az ittlétre és a szívességet a fuvarozgatásra. Az idő is kegyes volt hozzánk, ami az egészségünket szolgálta. A tenger fantasztikus hatással volt ránk! Nagyon jó egészséget kívánunk az egész családnak, és köszönjük a kedvességet és előzékenységet Nektek.”
Miklós és neje

————————————————————————————————–

„Itt nyaraltunk tíz napot, ami csodálatosan telt el. Ha tehetjük, biztos visszajövünk.”
A pécsi csapatból: Zsuzsa, Teca, Mária, Anita, Helga, Mónika, János, Péter, Mihály

————————————————————————————————–

„Egy hetet töltöttünk itt, a helyiek nagyon kedvesek Makrygialos valóban egy csendes kis falu. A strandok szépek, a víz tiszta.
Rita, Luca, Anita és Peti

————————————————————————————————–

„Ezúton is szeretnénk megköszönni ezt az élménydús hetet. általatok sok mindent megtudtunk a görögökről, a környékről és az országról. A kirándulások, látványosak, mozgalmasak és nagyszerűek voltak. Köszönettel.”
A szenzációs 4-es

————————————————————————————————–

„Már negyedszer voltunk nyaralni nálatok, de most is nagyon jól éreztük magunkat mindnyájan. A szobát szépen felújítottátok, szép és kényelmes is. Köszi a segítséget a benzinnel!!! minden jót, és sok vendéget kívánunk!!! Még lehet, hogy ötödször is visszajövünk.”
Ferenc és Kati

————————————————————————————————–

„A szállással elégedettek voltunk. Mindenkinek ajánljuk ezt a helyet, aki csendes, nyugodt kikapcsolódásra vágyik. A fakultatív programok felejthetetlen élményt nyújtottak Az idegenvezetők maximálisan felkészültek, segítőkészek. A programok jó szervezettek. Először járunk Görögországban, de ilyen segítőkész, udvarias emberekkel még nem igazán találkoztunk.
Köszönjük az itt eltöltött tíz napot!”
Gogo és családja

————————————————————————————————–

„Életünk talán legszebb hét napját töltöttük itt, Görögországnak ezen csendes falujában, Makrygialosn. Remek volt a vendéglátás, az idegenvezetés és a napsütésben sem szűkölködtünk.”
Kőrösi család

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen a vendéglátást és a szívélyes fogadtatást! Érkezésünkkor széles mosollyal fogadtatok Bennünket, jelezve, hogy megérkeztünk. Ezt örömmel vettük, mert ez megnyugvást jelentett számunkra! Makrygialos egy szép, csendes hely
Görögországban. Nagyon szép a táj, szinte mondhani, hogy festői. Apartmanunk felülmúlta a várakozásainkat, ez ismét a személyzet érdeme! Végül köszönünk még egyszer minden kedvességet!”
Bianka és társasága

————————————————————————————————–

„Szívünk minden melegével köszönjük a barátságos fogadtatást, a sok-sok törődést, a pontos útbaigazítást és az őszinte mosolyokat.”
Olga és Kálmán

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat, jók voltak a programok, gyönyörű helyeken jártunk, élmény dúsan megyünk haza. A félpanzióval meg voltunk elégedve. Szívesen térünk vissza és ajánlani fogjuk ismerőseinknek is.”
Zoltán és családja

————————————————————————————————–

„Köszönjük, nagyon jól éreztük itt magunkat. Tetszett a szállás, bőséges, finom volt az étel, nagyon szép időnk volt, a görög emberekben nagyon sok a szeretet, jó vendéglátók. Isten áldja meg azokat, akik gondoskodtak rólunk, hogy jól érezzük magunkat! Szeretettel és hálával búcsúzunk, de még visszajövünk.”
Andrea és csapata

————————————————————————————————–

„Álmodtam egy világot Magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.
Páratlan élményben volt részünk ez alatt az egy hét alatt. Efaristo.”
Ibolya – Körmend

————————————————————————————————–

„Nagyon örülünk, hogy a választásunk Makrygialosra esett, amikor az iskolánk nyári táborát szerveztük. Élményekben gazdag csodálatos napokat töltöttünk itt. Köszönjük a házigazdák segítőkészségét. Jövőre veletek ugyanitt.”
Adrienn

————————————————————————————————–

„Minden elismerésünk és köszönetünk Önöknek.”
Tünde és osztálya

————————————————————————————————–

„Ez a hely egy „Éden”, mely magával ragad s éltet! Köszönettel.”
Erzsi

————————————————————————————————–

„Köszönetet mondunk a megérkezésünktől a távozásig tartó figyelmességéért, görög vendégszeretetért. A finom, házias ételek elnyerték tetszésünket.”
Adrienn és Roland

————————————————————————————————–

„Csodálatosan éreztük magunkat, csodálatos ez a kis falu, vendéglátás, kiszolgálás nagyon barátságos és kedves volt. Ha tehetjük, biztosan visszatérünk.”
Katalin

————————————————————————————————–

„Otthon éreztük magunkat Nálatok. igen hamar fölvettük a görögös tempót. Köszönjük a közvetlenséget és a vendégszeretetet.”
Zsuzsa

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat, a szállás, a környezet, az emberek csodálatosak. Sajnálom, hogy haza kell mennünk, de igyekszünk visszajönni ide, még több időre. A táj változatos, a növényzet szép, és minden együtt igazán egészséges.
Köszönjük ezt a hetet. Maradjon meg ez az üdülőhely, ilyen eredetinek.”
Ede és Krisztina

————————————————————————————————–

„Negyedszerre vagyok itt Görögországban, de ez a nyaralás a legjobb. Nagyon jól éreztem magam, a hely is nagyon szép, lehet érezni a görögös hangulatot. Köszönöm szépen, hogy itt pihenhettünk.”
Franciska

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat ezen a mesés helyen. Még életemben nem láttam a tengert és a lehető legjobb helyen ismertem meg. Köszönjük a szíves és szeretetteljes ismertetőket. Szeretnénk visszajönni, ahogy lehetséges.”
Irén

————————————————————————————————–

„Sajnos el kell mennünk. Nagyon jól éreztük magunkat, a Vendéglátóink előzékeny kedves és udvarias emberek.”
Zsuzsa”

————————————————————————————————–

„Janis és családtagjai nagyon kedvesek, segítőkészek és figyelmesek voltak velünk. A szálloda tökéletes, a víz is szép, és nagyon tetszett a hely, ezért, ha nagy leszek, szeretnék ide jönni idegenvezetőnek. Mindent köszönünk!”
László és Anikó

————————————————————————————————–

„Minden nap új kalandok – egészen más élmények, sokkal többnek tűnik, mint egy hét. Öröm lesz visszagondolni télen ( vagy már holnap is :) )”
Rita és a csajok

————————————————————————————————–

„Köszönjük a kedvességet, sok gondoskodást, jó szervezést. Kívánjuk, hogy jövőre is találkozzunk.”
Klára és Éva

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen a vendéglátást! Köszönjük a finom reggeliket és vacsorákat! Nagyon finomak voltak az ételek! Köszönjük a lehetőséget, hogy eljuthattunk szebbnél szebb helyekre. Nagyon jól éreztük magunkat szeretnénk még barátainkkal, gyermekeinkkel visszatérni!”
Marianna és Lajos

————————————————————————————————–

„Először jártam Görög honban és kellemes napokat tölthettem el itt. Ezt nektek köszönhetem. Köszönöm, hogy betekintést kaphattam a görögök igazi életébe és én egy kicsit részese lehettem. Rendkívül jól éreztem magam, kellemes pillanatokkal térek haza.”
József

————————————————————————————————–

„A szállás és az odafigyelés kiváló! A tisztaság tökéletes. Mikor kiválasztottuk azt, hogy melyik szálláshelyen szeretnénk tölteni a nyaralásunkat, akkor az utazási iroda munkatársai garantálták, hogy azt fogom kapni, amit megrendeltünk. Ez így s történt. Rövidesen újra vendégük leszek, de akkor már a baráti körrel együtt.”
Szarvasiék családja

————————————————————————————————–

„Az itt tartózkodásunk alatt igazán nagyon jól éreztük magunkat. Meg vagyunk elégedve szállással, a háziak nagyon kedves és segítő emberek. Ha isten is úgy akarja jövőre is találkozunk.”
Fanni és Vera

————————————————————————————————–

„Sok szeretettel emlékszünk vissza a Makrygialoson töltött napokra. A tenger, a hangulat fantasztikus volt. Köszi mindent.”
A Focicsapat, aki győzött

————————————————————————————————–

„Kedves Háziak! Nagyon szívélyes volt a vendéglátás, és a vendégszeretetetek megkapó! Felejthetetlen órákat töltöttünk itt.
Kellemes emlékekkel térünk haza, reméljük jövőre is itt pihenhetünk! Mindent köszönünk.”
Rezső és csapata

————————————————————————————————–

„Nagyon örülök, hogy Makrygialost megismertem és a Kangoo-sporttáborral is nagyon elégedett vagyok. Nagyon szép egy hetet töltöttünk itt, mindenkinek ajánlom ezt a helyet.”
Erika

————————————————————————————————–

„Kedves Andromeda Csapata! Köszönjük a szervezést, az utazást, a rengeteg segítséget és a kedvességeteket! Büszkék vagyunk arra, hogy mi szervezhettük meg az első KANGOO TÁBORT és reméljük, hogy még jó pár hasonló füzetben üzenhetünk nektek! J”
Peti, Adrienn és Lili kutyi

————————————————————————————————–

„Kedveseim! Ide jöttem testi és lelki felfrissülésre. Sikerült. Most szinte megfiatalodva távozom, és rengeteg szép élménnyel gazdagon.”
Zsuzsa, Móni, Viola

————————————————————————————————–

„Kala, mija hara” éreztük magunkat, sajnáljuk, hogy ilyen hamar eltelt ez a „oreá” hét. Mama főztje nagyon finom és változatos volt. Papával jókat kirándultunk, az aliakmonasi túra felejthetetlen kaland volt! A szobánk is nagyon kellemes volt. Janisz segítőkész, nyugalma akkor sem hagyta el, amikor értünk kellett jönnie potyára „Efhariszto” a klassz idegenvezetésekért! Udvarias és kedves volt: „proi, apojevma, vradi, nikta”. Egyszóval úgy éreztük magunkat, mintha egy családban töltöttük volna ezt az „diakopeszt”
Efhariszto para poli.”
Szandra, Zsóka

————————————————————————————————–

„Kedves Görög Családunk! Végre láttuk az igazi Görögországot, görög emberekkel és igazi görög családdal. Beengedtetek az életetekbe. Csodálatos, hogy több generáció így él együtt. Mindenki örül a picinek, ahogy láttuk az egész üdülőhelyen is. Az idősebbek nagy szeretetnek és tiszteletnek örvendenek. Nagyon jó volt a családias hangulat, és a görög szótárt is kimondottan hasznosnak találtuk.”
Lőrinczék

————————————————————————————————–

„Harmadik alkalommal járunk Nálatok Görögországban és még mindig tud új, pozitív meglepetéseket okozni. Mindig új élményekkel térünk haza és minden alkalommal visszahúz a szívünk. A következő évben is Görögországot fogjuk választani uticélul. Köszönjük az élményekben gazdag napokat.”
Dénes, Gellért, Anikó, Zoltán

————————————————————————————————–

„Egy hetet töltötten el itt Makrygialoson a lányommal. Csodálatos egy hét volt mely nagyon gyorsan telt el. Jól éreztük magunkat ebben a halász faluban, mely a maga természetes egyszerűségével és szépségével elcsábított. Köszönjük az Andromeda Travelnek, hogy itt lehettünk. Jövőre valószínűleg visszatérünk.”
Szilvi és családja

————————————————————————————————–

„Kedves Vendéglátók! Nagyon köszönjük a szíves látást! Makrygialos gyönyörű! Az emberek csodálatosak! Sok sikert és jó vendégeket kívánunk! Egyszer szívesen visszajövünk!”
Lajos

————————————————————————————————–

„Igazán kipihentük magunkat az apartman egyik legszebb szobájában. A csendesség, nyugalom, a teljes szabadság feltöltötte testemet, lelkemet! Jó volt. Köszönjük a végtelen kedvességet!”
Ildikó és Sándor

————————————————————————————————–

„Nagyon aranyos kis hely Makrygialos. Szerencsések vagyunk, hogy nagyon jó társasággal jöttünk és jókat buliztunk együtt. A part nagyon jó volt, mert rengeteg kagylót tudtunk gyűjteni. Örülünk, hogy megismerhettük Makrygialost és környékét.”
Viktória és Gábor

————————————————————————————————–

„Csodálatos országot ismerhettünk meg ez alatt az egy hét alatt. Sok barátságot kötöttünk a helyiekkel, akik nagyon kedves, nyitott emberek. Reméljük, lesz alkalmunk még többször is visszatérni! Nagyon élveztük a kirándulásokat, a tengerpartot, a kagylógyűjtögetést, és az egész görög atmoszférát. Giannis! egy jószívű embert ismerhettünk meg! Minden jót kívánunk neked és a családodnak. Üdvözlettel.”
Diána és Adrienn

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat. Van mit tanulnunk az itt élő emberektől is: derűt, életvidámságot, nyugodtságot, harmonikus életszemléletet. biztos jövünk még. Köszönünk mindent.”
Csaba és családja

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat itt Makrygialoson! Az apartman szép, és megkapó ennek a helynek a hangulata. Puszi.”
Zsu és Tamás

————————————————————————————————–

„Csodálatosan éreztük magunkat, nagyon szép ez a hely, számunkra egy életen át, felejthetetlen élmény marad.”
Dalma, Dávid, Enikő, Attila, Viktória, Dóra, Andrea, Sándor

————————————————————————————————–

„Nagyon jó volt itt nyaralni, minden tetszett, de a legjobb a disco volt, jó zenék mentek. Remélem még vissza jöhetek Görögországba ide Makrygialosba.”
Bianka

————————————————————————————————–

„Felejthetetlen hetet töltöttünk Nálatok Makrygialos, ahol a tulajdonosok messzemenően teljesítik a vendégek kívánságait. Bárkinek merjük ajánlani, és mi is mihamarabb vissza szeretnénk jönni.”
Szilveszter és társasága

————————————————————————————————–

„Sok minden van mi csodálatos a világon, De mindenek felett legcsodálatosabb maga Makrygialos.”
Tóthné

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen a szíves vendéglátást! Meg voltunk elégedve mindennel, az ellátás és a szállás nagyon tetszett. Reméljük minél hamarabb sikerül visszajönnünk.”
Melinda és Szabolcs

————————————————————————————————–

„Csodálatosan éreztük magunkat! A sok látnivaló, a csoport minden tagját elbűvölte. A figyelmesség, a törődés mindenkit lenyűgözött. Az egészségterápia bevált. Köszönet érte mindenkinek!!!”
Sclerosis Multiplexesek nevében

————————————————————————————————–

„A hét úgy szállt el itt, mint az álom. Reggelenként laza kávézással indult a nap, a tenger és az ég kékje összeért a terasz korlátjánál, fehér fodrot rajzoltak a kishajók a képbe, reggel a halászó sirályok örömsikolya felhallatszott a vízről. Visszavágyunk.”
Mókus és csapata

————————————————————————————————–

„Idén a legszebb egy hetünket töltöttük itt Makrigialoson. Lenyűgöző, akárcsak az emberek, akik itt laknak. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk, amit nem utolsó sorban a nagyon kedves házigazdáknak is köszönünk. Szeretnénk még külön megköszönni az idegenvezetők kitüntető figyelmét, mely minden Utastársnak egyaránt és egyformán szólt! J Reméljük egyszer még visszatérünk eme varázslatos kis halászfaluba. Nagyon köszönjük!”
Dávid és utastársa

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat ebbe a családias környezetben, ami Makrygialoson fogadott bennünket. Reméljük még lesz részünk az itteni vendéglátásban. Ha Görögországba jövünk CSAK (és kizárólag) ide szeretnénk visszajönni! Köszi! Puszi!”
Laura és Katalin

————————————————————————————————–

„ … A hajókirándulás Skiathosra felemelő. Csodálatos öblöcskék és rengeteg szép sziget. … A kis templomba érezni lehetett az istenek jelenlétét. A kikötő, mint egy kis zafír, a kis hajók pedig mint a kis gyémántok. … Olyan mintha nem is a Földön jártunk volna. A tenger vize kellemes és a hellaszi levegő kitűnő.”
Zoltán és barátai

————————————————————————————————–

„Nagyon kellemesen telt az itt eltöltött egy hét, nagyon jól éreztük magunkat, igaz, hogy már jártunk itt de a hely varázsa, az emberek kedvessége, s az utazási iroda dolgozóinak szívélyessége miatt még biztosan meglátogatjuk Makrigialost.”
Szalai család

————————————————————————————————–

„A nyugodt pihenésre, kikapcsolódásra való hely, ez az ami nekünk kellett. Gyönyörű a hely, a tenger, rengeteg a látnivaló. A tengeri wellness fövenyfürdő tökéletes volt, teljes lazulás volt a hét. …”
Valéria, Bálint, Edit, Ágnes

————————————————————————————————–

„Kedves Naplóm!
Csodálatosak voltak ezek a remek élmények Görögországban. Életünk nagy élménye volt a híres pydnai csata és a néhai Great Alexander rokonságának sírhelye mellett naplopni. Hál’ Isten épp ezt vártuk az Andromedától, hisz mindig azt hallottuk a barátainktól, hogy az Andromedával érdemes utazni.”
Üdvözlet, Tibi, Gabi és a társak

————————————————————————————————–

„Gyönyörűen telt az 5. éves házassági évfordulónk Makrygialoson. Az Andromeda még különleges egyedi meglepetésben is részesített bennünket. Köszönjük, mert valóban,így még felejthetetlenebb lett. Az utazási iroda dolgozói messzemenőkig figyelmesek.”
Kata és Anti

————————————————————————————————–

„Kedves Andromeda! Nagyon jól éreztük magunkat ezen a kellemes és egzotikus helyen. Minden nagyon szép volt, a reggeli és a vacsora is nagyon finom ízesítéssel készült. Köszönjük a lehetőséget az Andromeda Travel Utazási Irodának, hogy egy ilyen csodálatos helyre hozott minket!”
József és társa

————————————————————————————————–

„Köszönjük ezt a nagyon szép hetet, amit eltölthettünk itt Makrigialoson. A programok egészen lenyűgöző helyekre vitt el minket (Athén, Meteorák), az ország gyönyörű, az emberek kedvesek és segítőkészek. …”
T. Ádám

————————————————————————————————–

„Életünk legszebb hetét töltöttük itt. Először voltunk külföldön és álmunkban sem hittük volna, hogy ennyire csodálatos lesz! Reméljük, mihamarabb újra találkozunk! Efharisto Andromeda”
Három kedves lány

————————————————————————————————–

„… Számunkra Görögország és főleg Makrygialos olyan mintha hazajönnénk! Minden évben nagyon jól érezzük magunkat! Vendégszerető család környezetében ez nem nehéz. Felejthetetlen emlékekkel gazdagodtunk! … Sokszor gondolunk rátok, köszönet mindenkinek, sok puszi!”
Márti és családja

————————————————————————————————–

„…Sok szép, felejthetetlen emlékkel térünk haza. Örültek a gyerekek, hogy bemutathatták tánctudásukat a helyi embereknek. Soha nem felejtjük el a kagyló partit Köszönünk mindent!”
Néptánccsoport

————————————————————————————————–

„Köszönöm szépen, hogy minden úgy történt, ahogy meg tetszettek ígérni! Minden a prospektusban leírtak szerint volt!…”
Sz és T és G

————————————————————————————————–

„Az Andromedások valóban a vendéglátás művészei! Köszönünk mindent!”
Egy több családból álló egységes csapat

————————————————————————————————–

„Kedves Mindenki Makrigialoson! A legszebb emlékeket őrizzük rólatok. Professzionálisan volt minden megszervezve. De a legcsodálatosabb az volt, hogy úgy érezhettük magunkat, mintha a görög család tagjai lennénk. Évi gondoskodása, Giannis élménydús elbeszélései, törődések sora, amit nagyon köszönünk. Még visszajövünk, biztos!”
Lilike és társai

————————————————————————————————–

„Kedves Andromeda Travel! Köszönjük, hogy itt lehettünk. Minden tökéletes volt. nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük az idegenvezetőknek, hogy hozzájárultak az esti bulikhoz. Köszönjük a többieknek is, hogy velünk együtt szórakoztak.
Szuper csapat volt! Jövőre ugyanekkor, ugyanitt Veletek!”
Krisztina és utastársai

————————————————————————————————–

„Drága Makrigialos! Köszönjük szépen ezt a feledhetetlen hetet! Nagyon jól éreztük magunkat, mindenki nagyon kedves és barátságos volt velünk. A tengerpart gyönyörű és tiszta, amely kellemessé tette az itt eltöltött időt. Az ország hangulata magával ragadott minket, reméljük hamarosan visszajövünk (jövőre). Sajnos nem ide születtünk. Köszönünk szépen mindent!”
Heléna és Edit

————————————————————————————————–

„Igazi éden volt, paradicsomi világ. Köszönet a házigazdának Janisznak és a két bájos és kedves magyar nyelven is beszélő asszisztensének. Szép emlékekkel, feltöltődve energiával, szeretettel gondol vissza:”
Mária Éva

————————————————————————————————–

„Először is az Andromedának köszönjük, hogy eljutottunk ide Makrigialosra. Másodszor azért jöttünk, mert megtetszett ez a nyugodt kis halászfalu, és az emberek szeretete. Mi szeretnénk eljönni harmadszor is…”
Ladányiék

————————————————————————————————–

„Janis és Évi, valamint családjuk mindent megtett, hogy érezzük az igazi görög – itteni – makrigialosi pillanatokat. Máskor is visszajövünk, hisz már mi is a család tagjai vagyunk! Efharisto!”
Bárók és Bárónék

————————————————————————————————–

„ … Tartalmas programok, napos idő és egy felejthetetlen idegenvezető segítette, hogy mindig jó érzés öntsön el bennünket, ha meghalljuk: Görögország. Nem csak száraz történelmi tényekkel lettünk gazdagabbak, hanem az ország életéről, szokásairól, főzőtudományukból is meríthettünk. Köszönjük” Papp és Varga család

————————————————————————————————–

„…Nagyon jó a nyugalom, a víz tiszta és szép. Ha valami igazán jó, akkor az ember visszatér, misem bizonyítja jobban, hogy 2x-ra jöttünk ide. Kedves az emberek, Janis hatalmas arc. Ezt a lazaságot, könnyedséget hazavisszük, reméljük kitart egy évig mert újra jövünk!”
Bujdosó család

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen, a sok szeretetet és a törődést. Nagyon szép napokat töltöttünk el itt, ami végül is a nászutunk volt. Még egyszer köszönjük!”
Erika és Róbert

————————————————————————————————–

„Már harmadik éve nyaralunk Parálián. Olyan, mintha hazajönnénk. Idén Dionban jártunk, nagyon szép volt!”
Annamari és Tomi

————————————————————————————————–

„Hálásan gondolunk vissza erre az egy hétre. A kislányom születésnapi bulijává átalakult grill-partira, a gyönyörű tájra és nem utolsó sorban Rátok, akik igyekeztetek ezt az időt még kedvesebbé és nehezen felejthetővé tenni. Örök hálánk érte!
Amennyiben lehetőségünk engedi szívesen visszajövünk máskor is!”
Pintér család

————————————————————————————————–

„Jó társasággal, szép helyen, sok élménnyel gazdagodva térünk haza. Köszönjük az Apartmanház házinénijének a nagyon finom kagylószószt. Most kóstoltuk először a kagylót. Mindenkinek köszönjük a lehetőséget, hogy itt lehettünk. Reméljük máskor is lesz lehetőségünk erre a szép helyre visszatérni. A görögök nagyon kedvesek és a programok is tetszettek.
Mária és utastársai

————————————————————————————————–

„Az itt eltöltött szép hét emlékére. Ajánlom mindenkinek figyelmébe az éjszakai oktopusz vadászatot.!”
Wihisky Team

————————————————————————————————–

„Köszönjük a szívélyes vendéglátást, a finom vacsorákat! Felejthetetlen élmény marad számunkra a skiathosi hajókirándulás, a görög est hangulata. Sikeres szezont kívánunk!”
Marianna, Adél, Andrea és Andor

————————————————————————————————–

„Everything was wonderful. I felt good here. I hope, in sometime I can come back. Efariszto parapoli! Andiro: István”

————————————————————————————————–

„Csodálatos élményekkel gazdagodtunk ezen a héten. Mindennel meg vagyunk elégedve. Köszönjük ezt a szeretetteljes vendéglátást, mely szívünkbe zárta Görögországot. Az ismerkedési est lendülete magával sodor minket, ami nem ért véget a búcsúval. A szívünk jövőre is visszahúz minket ebbe a csodálatos halászfaluba és vendéglátóink körébe.”
Tünde és utastársai

————————————————————————————————–

„Az itt töltött napol kellemes eseményei fölülmúlták várakozásainkat! A hely szépségei mellett sok élményhez jutottunk a helyi iroda munkatársainak segítségével. Makrigialost ajánlani fogjuk másoknak is!”
Kiss házaspár

————————————————————————————————–

„Kellemes napokat töltöttünk Makrigialoson, nagyon jól sikerültek a kirándulások, felejthetetlen két hét volt!”
Mosber család és Németh család

————————————————————————————————–

„Nagyon kellemesen nyaraltunk Parálián, többször voltunk már itt és Makrigialoson is. Minden alkalommal meg voltunk elégedve az Andromeda szervezésével. Remélem még többször is összehoz bennünket a sors. Köszönjük!”
Simon Lajos és családja

————————————————————————————————–

„Köszönjük, hogy kellemesen érezhettük magunkat a gyönyörű környezetben és a nagyszerű vendégszeretetben! Feledhetetlen!”
Henrietta, István

————————————————————————————————–

„Köszönjük a kellemes meglepetést és az itt eltöltött kellemes napokat. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük ezt a lehetőséget.”
Miklós és neje

————————————————————————————————–

„A korunknál fogva igen sok utazáson vettünk részt. A mostani az Andromedával példa nélküli volt! Elláttak bennünket az utazással kapcsolatos valamennyi információval, leírásokkal, ilyet még nem tapasztaltunk. Köszönjük Önöknek!”
Szolnoki házaspár

————————————————————————————————–

„Gyorsan és élménydúsan telt a nyaralás hete. Nagyon köszönjük a lehetőséget a nyaralásra, kis csapatunk mókás élmény- és kagylógyűjtésére.”
A székesfehérvári Vigyázó Kéz Egyesülettől: Oláh Feri, Magyar Borbála, Sztojka Zsuzsi, Molnár Nikolett és Izsák Dalma

————————————————————————————————–

„Szavakkal nem írható le, hogy milyen csodálatosan éreztük magunkat. Nagyon szépen köszönjük!”
Sulyok család Szombathelyről

————————————————————————————————–

„Makrigialos csodás! Nagyon jól éreztem magam. Élményekben gazdagon távozom. Az idegenvezetői elbeszélések történelmi időkbe kalandoztak. Köszönök szépen mindent!”
Betti

————————————————————————————————–

„… Makrigialos nagyon tetszett, csendes, nyugodt, igazi kikapcsolódást nyújtó hely. …”
Theodóra és Attila

————————————————————————————————–

„Gyönyörű nászútban volt részünk! Köszönjük Andromeda! Nagyon kedvesek az emberek, igazán jól éreztük magunkat. Köszönünk szépen mindent!”
Titanilla és Gyula

————————————————————————————————–

„Ez az utónyaralás az egész csoport számára emlékezetes „szépség” marad. A magyar nyelvű fogadó munkatársaknak köszönjük a sok-sok információt Görögországról, és a mindig gondos, művelt tájékoztatásokat!”
Balatoni csoport

————————————————————————————————–

„Immár sokadik alkalommal is nagyon jól éreztük magunkat. A falu sokat változott, fejlődött, de az Iroda töretlenül magas színvonalon nyújtja szolgáltatásait évről-évre!”
Klára és Sándor

————————————————————————————————–

„Bár először jártunk Görögországban, s kicsit félénken indultunk útnak, a programok, az új arcok, a környező tájak nagyon kellemessé tették ezt a hetet. Sok szép emlékkel és sok új baráttal gazdagodtunk. Reméljük jövőre is újra ide jöhetünk nyaralni, s még inkább megismerhetjük e hely csodáit és rejtelmeit!”
Lilla, Dóri, Anna, Adrienn és Melinda

————————————————————————————————–

„Köszönjük a lehetőséget, hogy megismerhettünk egy más nép kultúráját. Csodálatos volt minden. Az emberek közvetlenek és szeretetre méltóak. Nagyon jól kipihentük magunkat. Az idegenvezető páratlanul kedves és figyelmes volt. köszönjük a barátságot és szeretetet.”
Gellér család

————————————————————————————————–

„Köszönjük az utazás gondos megszervezését és a szép kirándulásokat Makrigialosra és a közeli görög kirándulóhelyekre! Jót pihentünk, jól éreztük magunkat.”
Szemehy család

————————————————————————————————–

„Szió Mindenkinek! Mi voltunk a Nászutasok”! Nagyon jól éreztük magunkat! Imádjuk a házigazdát és reméljük mielőbb viszontláthatjuk egymást. Nagyon reméljük, hogy a pici babánk itt fogant meg! Még egyszer mindent köszönünk! Millió puszi!”
Zsolt és Timi

————————————————————————————————–

„Örökké emlékezni fogunk rátok. Az Andromeda Travel kitűnően megszervezett mindent. További sok sikert munkátokhoz!”
Klári, Zoli és a Csapat

————————————————————————————————–

„Köszönöm az Andromeda valamennyi dolgozójának fáradozását, amellyel lehetővé tette az itt eltöltött napok szép és nyugodt pihenésemet. Jók voltak a programok, azok vezetői kitűnő felkészültségről tettek tanúbizonyságot! Kívánom, hogy a jövőben is így végezzék munkájukat, amelyhez jó egészséget kívánok.”
Nyugdíjas Klub

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat, a tenger és a táj csodálatos. Felejthetetlenül szép emlék, örökre maradandó. Nagyon jó idegenvezetők, nagyon tetszett a görög történelmi előadás. Köszönünk mindent!”
Béke család

————————————————————————————————–

„Kedves Vendéglátóink! Nagyon jól éreztük magunkat! Kedves, rendes Emberek lakják e vidéket. Biztonságos gyerekeknek és hölgyeknek is egyaránt. Nyugodt, békés pihenésünk volt. Köszönjük!”
Marika, Veronika, Gabcsika, Melinda és Ildikó

————————————————————————————————–

„Kedves Vendéglátóink! Jól éreztük magunkat, sok szép helyet sikerült felfedeznünk. Gyermekes családoknak kimondottan ajánljuk a helyet. Köszönjük a fogadtatást és a közben nyújtott segítséget.”
Károly és családja

————————————————————————————————–

„Kedves Vendéglátóink! Nagyon jól éreztük magunkat, rendkívül kedvesek az emberek! Köszönjük az Andromedának a lehetőséget, hogy itt lehettünk és a sok-sok segítséget! A sóiszap felüdülés volt. Jövőre jövünk megint!”
Erős család és az üdülőtársak

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat. Hazaindulás előtt mindketten úgy éreztük, maradnánk ha lehetne. Meglepő az az életstílus, ahogyan az itteni emberek élnek. Mindenki nyugodt, ami az otthoni élethez nem hasonlítható. Jó lenne ugyanígy élni otthon is.”
Zsuzsi és Zsolti

————————————————————————————————–

„A hely a legmegfelelőbb a magyar stresszes élet kipihenésére. Csodálatos tájakat láttunk. J A szállás pedig meglepően jó.
Illendő a „földi paradicsom” elnevezés. Azért, ha az élet megengedi, még egyszer szeretnénk ide eljönni. A helyi emberek barátságos emberszeretete példamutató. Mi köszönjük!”
Ádám és Lilla és Miklósék

————————————————————————————————–

„Két alkalommal töltöttünk itt egy illetve két napot átutazóban. Bár az első alkalommal a szálláshely igen sok kívánnivalót hagyott maga után, a helyi megbízott mindkét alkalommal szívélyesen várt minket – a késői óra ellenére is! Elvezetett minket a szállásra és mindenben készségesnek és segítőkésznek mutatkozott. A szobák színvonalával is elégedettek voltunk.”
Bányász család

————————————————————————————————–

„Köszönet a lelkes odaadásért, hogy vendéglátóként mindent megtettetek azét, hogy jól érezzük magunkat!”
Rózsa és Sándor

————————————————————————————————–

„Másodszor jártunk Görögországban, de nem csalódtunk. Az emberek kedvesek, vendégszeretőek, Makrigialos gyönyörű, családias. Jól éreztük magunkat, köszönjük.”
Várhelyiék Egerből

————————————————————————————————–

„Szorongva érkeztünk, sok kellemes, csodálatos élménnyel távozunk! Jó szállás, barátságos fogadtatás, a tenger szépsége! Szívünkben tovább melengetjük a régi görög-magyar barátságot, aminek mi is részesei voltunk. Köszönet érte az Andromeda valamennyi Munkatársának és Tulajdonosának! Efariszto!”
Mányi Nyugdíjas Klub

————————————————————————————————–

„Csodálatos nászutunkat töltöttük itt, ahova remélhetőleg születendő gyermekeinkkel hamarosan visszatérünk.”
Pál és Nikolett

————————————————————————————————–

„Sok ember tanulhatna tőletek emberséget, szeretetet, segítséget. Ha nem is tudok visszajönni, akkor is az emlékeimben maradtok. Nagyon jól éreztem itt magam, minden nagyon szép, minden jó volt! Ölelek mindenkit!”
Margaret

————————————————————————————————–

„Igaz, az olimpiáról lemaradtunk, de azt hiszem, megérte! A görögök hatalmas szíve, vendégszeretete, a tenger „illata”, a programok szép emlékeket hagynak bennünk. Beleszerettünk Makrigialosba és Görögországba…”
András és Júlia és a gyerekek

————————————————————————————————–

„Örülünk, hogy itt járhattunk és vendégszerető emberek között tölthettünk egy fantasztikus hetet. Itt legalább belepillanthattunk a görögök életébe és szokásaiba, nem úgy, mint egy felkapott üdülőhelyen. Jó, hogy Makrigialos és az ott lakók megőrizték az eredetiségüket. Puszi!”
Gabriella és Attila

————————————————————————————————–

„Harmadszorra jártunk Görögországban, de már tudjuk, ez a szám növekedni fog! Már úgy jöttünk, mintha hazajönnék. A táj és a tenger gyönyörű, az emberek pedig végtelenül kedvesek és vendégszeretők. Gyermekeink is igazi vakációs élményekkel gazdagodtak, már csak ide akarnak jönni nyaralni. Köszönetet mondunk az Andromeda Travel munkatársainak a kedvességükért és segítőkészségükért.”
Sörös család

————————————————————————————————–

„Nagyon szépen köszönünk mindent Görögország! Először jártunk itt, de csodás élményt éltünk át. Hihetetlen látvány tárult elénk s az emberek rendkívül kedvesek voltak. Lesz mit otthon mesélnünk! Ha megtehetnénk, minden nyáron ide látogatnánk vissza!”
Csete család

————————————————————————————————–

„Görögország valóban csodálatos. Jól éreztük magunkat, fiaim öröme mindennél többet ér számomra, amelyet ez a nyaralás nyújtott nekünk és amelyet az Andromeda Travel dolgozóinak is köszönhetünk.”
Köles család

————————————————————————————————–

„Egy örök, kedves emlék marad a makrigialosi nyaralás. Remélem lesz még lehetőségem visszatérni Görögországba.”
Orsolya

————————————————————————————————–

„A tüzet táplálni érkeztünk, mind az is, aki felejt, de emlékezni jobb. – Köszönjük a csodás pillanatokat!”
Teca néni, Szalainé, Szilvia

————————————————————————————————–

„Az Általános Iskola diákjai az októberi napsütésben élvezték Makrigialos szépségeit, nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük az Andromeda Utazási Irodai segítségét, hogy részt vehettünk ezen a szép úton!”

————————————————————————————————–

„Köszönjük ezeket a szép napokat, nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon jó volt a nap melegét érezni. Minden vendégtől az kérjük, úgy szeressék a természetet és az állatokat mint mi! Ezúton köszönjük, hogy itt lehettünk!”
Seidl család

————————————————————————————————–

„Sziasztok! Köszönünk szépen mindent, a gyönyörű kirándulást, a vacsoraestet, lelkiismeretes munkátokat! Szeretettel gondolunk rátok, további nagyon jó munkát, a mielőbbi viszontlátásra! Millió puszi!”
Obendorf család

————————————————————————————————–

„Makrigialos örök emlék marad a szívünkben, köszönet a helyi lakosoknak a kedvességükért és közvetlenségükért.”
Katalin

————————————————————————————————–

„Egy csodálatos hetet töltöttünk Görögországba, Makrigialoson. Köszönjük vendéglátóink kedvességét, a programokat, hogy megismertették velünk ezt a csodálatos vidéket és felejthetetlen élményekkel gazdagodva térhetünk haza. Nagyon jó egészséget kívánunk és köszönünk MINDENT!”
Csabi, Szilvia, László, Zolika, Tündi, Kati

————————————————————————————————–

„Köszönjük, hogy ezen a csodálatos helyen nyaralhattunk, megismerhettük a görög emberek vendégszeretetét, jó szívét, irigylésre méltó mentalitását. A programok nagyon jók és sokrétűek voltak. Jövőre veletek, ugyanitt!”
Kata és barátai

————————————————————————————————–

„Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük a sok figyelmességet, a vendégszerető személyzet kiemelkedő kedvességét és jóindulatát. Emberségből, információból a lehető legtöbbet adták, ez teszi igazán emlékezetessé ezeket a napokat. Reméljük, hogy még találkozunk!”
Zsuzsa és a társasága

————————————————————————————————–

„Makrigialos csodálatos hely, csodálatra méltó az itteni emberek kedvessége, vendégszeretete. Sok új élménnyel gazdagodva térhetünk haza. A vendéglátó munkatársak a legrátermettebbek voltak számunkra, mert sok új dolgot tanulhattunk Tőlük.
Köszönet érte! Köszönet az Andromedás irodai lányoknak, amit az egész út lebonyolításában segítettek, látszik, hogy élnek-halnak azért, ami a munkájuk.
Katalin és Tamás

————————————————————————————————–

„Csodálatos egy hetet töltöttem el itt Parálián. A programok nagyon változatosak és jól szervezettek voltak. Nagyon jól éreztem magam. Az idegenvezetés tökéletes volt. örülök, hogy eljöttem. További jó munkát kívánok mindenkinek. Remélem, még találkozunk.”
Judit

————————————————————————————————–

„Hála Zeusznak, Hérának és Afroditének, szépséges 8 napot töltöttünk itt. A következő 76 és 62 évet itt szeretném élni ezen a nyugis, barátságos környezetben. Köszönjük a szervezőknek is a sok információt és segítséget.”
Nándi bá’ és Kati néni

————————————————————————————————–

„Ha szeretetre vágyol, távol hazádtól, gyere el Görög honba, Makrigialosra, szíved kitárul nyomban. Az élet szép és vidám, gyere el és Te leszel a koronázatlan király!”
Miklós és neje

————————————————————————————————–

„Szép volt, felejthetetlen élményekkel. Köszönjük az Irodának ezt a „Tengernyi élményt”! A görög táj és Makrygialos és a görög emberek is lenyűgözőek. Szívünkbe zártuk Őket és Makrigialost. Köszönjük!”
Mátyás és család

————————————————————————————————–

„Köszönjük szépen ezt a varázslatosan szép egy hetet. Örülünk, hogy itt lehettünk. Az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek. Megígérjük, hogy még egyszer eljövünk ide! Üdvözlet mindenkinek! Jó egészséget és a továbbiakhoz sok sikert és jó munkát kívánunk! És hálával gondolunk az Andromeda valamennyi felelősségtudatos munkatársára. Puszi!”
Béla és családja

————————————————————————————————–

„Itt minden adott egy élménydús, kellemes nyaraláshoz! Köszönünk mindent! A három szirén!”
Rita, Szonja és Enikő

————————————————————————————————–

„Köszönöm ezt az egy hetet, amelyet a görög Makrigialoson tölthettem el. Boldogan távozom és sok gazdag élménnyel és emberi szeretettel. Búcsúzom tiszta szívből!”
Zicsné

————————————————————————————————–

„Köszönet a csodálatos környezetért, vendégszeretetért. Az emberek szerencsére nem változtak meg. Nyitottak, önzetlenek, segítőkészek. Csodálatos egy hét volt, de a tavaly szeptember eleje nem múlható felül. Talán, mert az volt az első nyaralásom itt. Sok csodálatos, antik, ókori emlék van, érdemes lenne ezeket is ismertetni, hogy aki kíváncsi erre is, az könnyebben, gyorsabban rátaláljon. Nyugalom, békesség érződik az emberekből, jó volt átvenni egy kicsit ezt a mentalitást. Köszönet!”
Mária

————————————————————————————————–

„Kedveseim, nagyon szépen köszönöm a sok kellemes meglepetést, azt, hogy itt szerepelhettünk a kedves görögök előtt. Nagyon szép emlék nekem a görög nyugdíjasokkal töltött este. Remélem, hogy még látjuk egymást. Maradok szeretettel!”
Bertalan és Veronika és Marika és a Klub

————————————————————————————————–

„A gazdagodást az emlékek adják az embernek. Köszönjük azt, amit kaptunk, amivel gyarapodtunk.”
Vargáné

————————————————————————————————–

„Kedves Andromeda! Szívünkbe zártunk benneteket és e kicsi bájos helyet. Köszönjük! Biztos jövünk még!”
Szilárd és a Fiúk

————————————————————————————————–

„Már másodszor járok ebben a csodálatos országban, nagyon jól éreztük magunkat most is. Az emberek nagyon kedvesek, kár, hogy ilyen hamar elszaladt ez a nyár.”
Zsuzsanna, József, Éva, Pali

————————————————————————————————–